Kicsit megkésve
a bloggal, bár jelentem, sikerült minden lemaradásomat bepótolni, legalábbis
eddig. Egy konferenciára mentem hétvégén, ahonnan ma jöttem csak haza, így most vetettem bele magamat újra az információs
társadalom mindennapjaiba. Bár, a konferencia témája a kábelkommunikácós
technológiák nyomon követése volt, így, hellyel-közzel, de még az információs
társadalom egyes vívmányaival is találkozhattam.
Pont most hallgatom a
következő témahétre vonatkozó podcast-et, ahol arról is szó esett a
konnektivizmus témakörén belül, hogy a pótlás jelen esetben nem lehetséges.
Eleinte nem értettem, hogy miért, most már értelmet nyert. Aki lemarad a
konnektivista csoport gyors változásairól, nem tud reagálni idejében, az végleg
lemarad. A pótlásaimat a három hetes szünetnek köszönhetően meg tudtam tenni,
de a blogokkal (eddig még) nem maradtam el. Az első blogbejegyzés az adott témahéten
azért születik, hogy reflektáljunk az elhangzottakra, míg a második már
reflektálása és összegzése a társak blogbejegyzéseinek. Ezért, ugyan
pótlólagosan, de így fogok tenni. Most az információs társadalom oktatási
szokásaival fogok foglalkozni, értelmezem ami órán elhangzott, és a magam
gondolataiból hozzátennék, és ezeket követően elolvasom a társaim bejegyzéseit,
és a második bejegyzésemben már azokra fogok reagálni. Blogokkal nem szoktam
lemaradni, de ez így sikerült, a munkám most nagyon lefoglalt. De úgy hiszem,
ha már idáig eljutottam, és ha még a webinárium témáját is megszülöm, én már
fel nem adom! Egyébként, témaötlet még nincs, de ha valakinek lenne javaslata
rá, szívesen fogadom :)
Tehát, információs társadalom. Nem is egyszer került már elő
a témák és blogbejegyzések között a fogalom. Nem újdonság, hogy mai modern
társadalmunkban felértékelődött az információ. Napjainkban minden információ termelése és terjesztése, a
gazdaság egyik fő szektorává vált. A társadalmi változások az ’információ’
fogalmához kapcsolódó műszaki fejlesztésekhez, technológiai innovációhoz
kötődnek legfőképpen. A társadalmi és kulturális változások, valamint a
technológiai változások kéz a kézben járnak egymással. Találtam egy idézetet,
ami nagyon is jól leírja az információ keze nyoma által végbemenő kulturális és
technikai változást korunkban: "Az információs társadalomról szóló
utópikus elképzelések szerint az információ más, mint az anyagi javak, hiszen
nem fogy el a használat során. Az információnak nincsenek nemzeti határai,
ezért felhasználóiban a globális világképet és felelősségtudatot alakítja ki.
Korunk emberének nem csak egyik jellemzője az információ-feldolgozás, hanem
olyan vonása, ami az összes többit maga alá rendelheti: inteligenciáját,
erkölcsiségét, játékosságát, gazdasági készségeit, politikusságát, tanulását,
érdeklődését." (Szántó, 2003) Igencsak megoszlanak arról a vélemények,
hogy a technológiai fejlődéssel a világunk jó vagy rossz irányba változik-e. Az
elsődleges különbség a megkérdezettek között, hogy muszáj megkülönböztetnünk az
internetet használókat és nem használókat egymástól, mert egy olyan ember, aki
nem használ internetet vagy számítógépet, joggal mondhatja, hogy az az ördög
műve, és csak elrontja a világot, mert nem ismeri annak lényegét, használatát.
Született erről egy statisztika is, melyet becsatolok ide:
Egyértelműen
látható, hogy az internetet használók körében jóval többen mondják azt, hogy az
internet jobbá teszi a világot (inkább könnyebbé, kényelmesebbé,
megismerhetőbbé - az én meglátásom szerint), mint azok között, akik nem
használnak internetet. Ellenben fordítva is működik a dolog: kevesebben vannak
az internethasználók között azok, akik azt állítják, hogy rosszabbá teszi a
világunkat az internet megjelenése (akkor meg minek használják? Ez önmagában is
ellentmondásos, és számomra még képmutató is), mint az internetet nem használók
között (majdnem a duplája). E magyarországi tanulmány szerint tehát, az emberek
többsége úgy véli, hogy az innovatív technikák inkább jobbá teszik a világot,
mintsem rossz hatással lennének rá. Én is ebben hiszek, remélem, a hátrányai
mellett, inkább előnyére válik az emberiségnek a létezése. Peter Cope azt
állítja, hogy "napjainkban a digitális forradalom korát éljük, és a
szilárd alapokra építkező új technológia révén olyan képességekkel
rendelkezünk, mint korábban még sohasem." Ez a képesség, a már oly
sokszor emlegetett digitális kompetenciákat takarja, azt a képességet,
készséget, hogy képesek vagyunk használni a digitális eszközöket. És ha ezeket
oktatási célra is tudjuk fordítani, akkor már jó úton járunk az információs
társadalom korának legújabb oktatási trendje felé.
A
napjainkban formálódó digitális pedagógia célja, hogy a lehető legteljesebb
körben számot vessen mindazokkal a kihívásokkal és lehetőségekkel, amelyek
érintik a tanulókat és pedagógusokat az információs társadalomban. A
megváltozott digitális környezet miatt újra értelmeződnek a tanítási célok és
szerepek. A digitális forradalomnak köszönhetően a zárt oktatási rendszerekbe
is szépen lassan begyűrűznek a technológiai vívmányok, eszközök, melyekkel a
tanulás-oktatás folyamata egy idő bárki számára bárhonnan elérhető
(lesz).
Amikor
a korszerű tanulási-tanítási környezetek tervezését vizsgáltuk a webinárium
során, négy szempontot emelt ki a tanár úr, amik egy korszerű, tanulásra
alkalmas környezetnek feltételei lehetnek:
- Tanulóközpontú tanulási környezet
- Tudásközpontú tanulási környezet
- Értékelés-központú tanulási környezet
- Értékközpontú tanulási környezet
A tanulóközpontú tanulási
környezetnek már a nevében is benne van, a tanuló van a középpontban, ő köré
szerveződik minden, hozzá igazodik a tanár, és az ő igényeiből indulnak ki. A
tudásközpontú tanulási környezet középpontjában maga az oktatási tartalom áll,
és az, hogy ez hogyan, mi módon jelenjen meg az oktatási környezetben. A
környezetet kialakító oktatók igyekeznek rugalmas tanulási egységekkel dolgozni,
ezzel is támogatva tanulóikat. Az értékelés-központú tanulási környezet
esetében, ahogy az ő nevében is benne rejlik, az értékelés az elsődleges eleme.
Az értékelésnél a formatív értékelési módot preferálja, mely részletes
eredményelemzés alapján a gyakori visszajelzésre, a fejlődés nyomon követésére
törekszik, és ezzel elsősorban az elmaradások mielőbbi korrigálását, az
adaptációt segíti. Az értékelés-központú tanulási környezet során értékelési
pontok jönnek létre, és ezekre épül maga a tanulási környezet is. A negyedik, a
közösségközpontú tanulási környezet, ahol a csoportmunkára, a közösségi terekre
és online felületekre helyezik a hangsúlyt. Ezen csoportokon belül igen
hatékony kommunikációáramlat működik, hiszen, egy közös felületen történik a
kommunikáció és a feladatok megvitatása is. Ilyen a facebook-on működő KONNEKT
csoport is, amivel elérték az oktatók, hogy a tagjai nem akarnak kilépni, hanem
sokkal inkább egy egységként működik, a benne résztvevők segítik, támogatják
egymást, egymástól tanulnak. A négy szempont nagy általánosságban egyszerre van
jelen az oktatás különböző színterein, de korántsem egyenlő arányokban. Az
egyik a másik kárára nagyobb hatalmat élvez egyes tanulási környezetben.
Kérdés tehát, a fentiek
tudatában, hogy a hazai közoktatásban - általános iskolától a felsőoktatásig -
vajon melyik van jelen túlnyomórészt? Jellemzően értékelés-központúak a hazai
tanulási környezetek. Ez nagyrészt a bizalmatlanságnak köszönhető (amin nem
csodálkozik néha az ember), mert a tanár nem hiszi el a diákjáról, hogy tanult,
ezért inkább állandó ellenőrzés alá vonja tanulóit. Nem tudom, hogy ez jó
módszer-e, vagy inkább kényelmes, vagy ez-e a legbiztonságosabb, vagy
leghatékonyabb arra, hogy a tanuló tudja a leadott anyagot. Egyfajta megfélemlítést
érzek benne, és még azt a régi oktatási stílust, amikor a tanár "szereti
éreztetni" a hatalmát a tanulóival. Másfelől viszont, ha kontroll nélkül
maradnak a tanulók, az értékelés hiányában céltalanságot érezhetnek, és nem
kapnak visszacsatolást, választ teljesítményükre, nem tudják mérni, hogy hol
helyezkednek a képzeletbeli tudásskálán. Szóval, biztos vagyok benne, hogy
elengedhetetlen az értékelés az oktatásban, mind online, mind offline, de
nemcsak erre kell a hangsúlyt helyezni elsődlegesen.
És ha már értékelés, az
értékelés módjai lehet szummatív, formatív vagy diagnosztikus. A pedagógiai
értékelés alapfunkcióinak rendszere mintegy negyven éve ismert és viszonylag
jól definiált, ennek ellenére időről-időre újraélednek a rendszert értelmező,
az egyes funkciók működését, hatásait vizsgáló kutatások, illetve egyik vagy
másik értékelési funkció alkalmazási körét kiterjesztő, új lehetőségeit kereső
kísérletek. Vidákovich Tibor teszi fel a kérdést a Fejlesztő értékelés: a
formatív értékelés újrafelfedezése című munkájában, hogy "Mivel
magyarázható az, hogy korábban a diagnosztikus, napjainkban pedig a formatív
értékelést elemezzük átfogó, az oktató-nevelő tevékenység egészére ható,
fejlesztő tényezőként?", majd rögtön meg is válaszolja a kérdést: "Mindkét
értékelési típus népszerűsége mögött az az általános szemléletváltozás áll,
amely a pedagógiai értékelési kutatások után némi késleltetéssel már az iskolai
gyakorlatban is megjelent. A pedagógiai tevékenység hatékonyságának növeléséhez
szükséges, hogy többet tudjunk meg a tanulókról, tanulócsoportokról, és ezáltal
segítsük a pedagógiai munka tervezését, tudatosabb irányítását. Ezért a
hagyományos osztályozási és egyéb minősítési feladatok mellett erősödik a
szabályozást jobban támogató diagnosztikus és formatív funkciók, a fejlesztést
segítő értékelés szerepe." A diagnosztikus és a formatív értékelés
különböző módon segíti a szabályozást. Míg a diagnosztikus értékelés az
eredmények részletes feltérképezése mellett a háttértényezők, az elmaradások
okainak feltárására koncentrál, és ezzel elsősorban a tervezést és az
innovációt támogatja, addig a formatív értékelés az ugyancsak részletes
eredményelemzés alapján a gyakori visszajelzésre, a fejlődés nyomonkövetésére
törekszik, és ezzel elsősorban az elmaradások mielőbbi korrigálását, az
adaptációt segíti. A két értékelési típus rokon abban, hogy eszköztáruk igen
gazdag, mérőeszközeik kidolgozása pedig sokszor speciális szakértelmet igényel,
ezért terjedésük növeli a szakértők által kidolgozott mérőeszközök iránti
keresletet, illetve a pedagógiai értékelési, mérőeszköz-szerkesztési ismeretek
elsajátítása iránti igényt.
Ami ismételten előkerült a témák
boncolgatása során, az e-learning szerepe volt, amit különböző életkori
szakaszokban vizsgáltunk. Azt állapíthattuk meg a felbukkanó ábra segítségével,
hogy minél érettebb az ember, annál nagyon önállóságot élvez, annál
megbízhatóbb, felelősségteljesebb és tudatosabb a viselkedése (tisztelet a
kivételnek :D), ergo belép a képbe az e-learning, aminek hatékony működésének
feltételei az imént felsoroltak egytől-egyig. Ezt a formát legtöbbször az ember
már maga választja, és ő tisztában van vele, miért választotta a tanulásnak eme
formáját, mi motiválja a továbbtanulásban: diplomáért, elismerésért, jobb
munkahelyért, saját maga fejlődéséért, vagy egyszerűen csak azért, mert szeret
új dolgokat tanulni, fejlődni, képezni magát, stb. Az ő dolga eldönteni, hogy
vajon belső késztetésre vagy külső ráhatás miatt kezdte-e meg tanulmányait
online.
Egyelőre ennyi, itt egy kicsit
felfüggesztem a témát. A mindjárt következő blogbejegyzésemben szeretném
folytatni a tanulási környezetek modelljeivel, a tradicionális és progresszív
tanulási környezetek összehasonlításával, a komplementer tanulási környezettel, illetve egy pár szó erejéig a virtuális kampusszal és a blended learning-gel, és most beleolvasgatok a többiek
irományaiba is, és ezekre reflektálnék, mert általában nagyon jókat írnak a
csoporttársak, és néha olyan témát vetnek fel, ami nekem eszembe sem jut a
témát illetően.
Addig is, jó olvasgatást! :)
Kedves Viki, nagyon tetszett a bejegyzésed, főleg, hogy az értékelést jártad körbe. Egy általad is idézett mondatra reflektálnék: "Ezért a hagyományos osztályozási és egyéb minősítési feladatok mellett erősödik a szabályozást jobban támogató diagnosztikus és formatív funkciók, a fejlesztést segítő értékelés szerepe." - Ebből és a többi mondatból is úgy tűnt nekem, mintha az értékelésnek nem lenne a tanuló számára is fontos visszacsatolási funkciója. Ezt persze nem úgy értem, hogy irasson a tanár röpdolgozatot, hanem úgy, ahogyan például a mi konnekt kurzusunkban (itt mondjuk egymástól kapjuk az "értékelést"), folyamatos reflexió legyen a tanuló munkájára.
VálaszTörlés