Információs társadalom - modellek, gazdasági és társadalmi következmények - Önreflexió

Hajnal van.
Mintha nem lenne jobb dolgom hajnalban.
De előbb össze kellett állnia a fejemben, mit is akarok írni. Egy hét telt el, amikor is három darab blogbejegyzésnek, 28 tweet-nek, 28 (egyenként legalább 500 karakteres) kommentnek és megannyi regisztrációnak kellett megszületnie. Hogy hogyan osztottad be a idődet, az a Te dolgod volt. Hogy mellette dolgozol, vagy háztartást (is) vezetsz, vagy gyereket nevelsz, esetleg ezek kombója, netalán mindegyike és még ez is. Az időtényezőn múlik minden, hogy sikerült beosztanod a saját "szabadidődet", mennyire tudod betartani az eltervezetteket. Már annyit rágta mindenki az "idő" fogalmát, hogy én sem mehetek el mellette. Valahol olvastam, hogy a "homo digitalis" kora van. Na, erre kénytelen voltam rákeresni, bár elképzelésem volt magáról a fogalomról. "A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívül, hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére." Amit kiemelnék, megkaptuk a tér és idő szabadságát. Ezzel abszolút egyetértek. Csak senki nem tanított meg beosztani az időnket. A magunk "kárán" tanulva kell rájönnünk, hogyan lehet a legoptimálisabban kihasználnunk a rendelkezésünkre álló időnket. Vagy, ha jobban csináljuk, tanulhatunk más "kárán" is, de akkor is elkövethetünk újabb hibákat. Ha belegondolunk, nagyon sok minden függ a rendelkezésre álló időnktől. Leszögezhetjük, hogy az idő, egyike azoknak a dolgoknak, amikből mindenkinek ugyanannyi van. Lényegtelen, hogy gazdag, szegény, vállalkozó vagy alkalmazott, modell, pék, esetleg üzletember az illető, ugyanannyi van belőle mindegyiknek. A különbség abban rejlik, hogyan használják fel. Hogyan használjuk fel mi. A számunkra kevésbé fontos dolog kevesebb figyelmet kap, prioritási sorrendet készítünk magunkban. Ha jól osztod be az idődet, akkor több dolgot tudsz elvégezni gyorsabban, valamint több időd marad azokra a dolgokra, amikre tényleg megéri „időt pazarolni”.Már gondolkodtam, mert ismerem magam, és azt is tudom magamról, hogy néha az utolsó (előtti) pillanatok embere vagyok, hogy készítek egy időbeosztást, hátha akkor nem marad az utolsó órákra még egy blogbejegyzés, és még a szakdolgozatommal is haladni fogok. Nem utolsó sorban, a munkahelyemen is helytállok és a családomra is bőven maradhat időm. Ez most nem prioritási sorrend volt, de jövő héttől beosztom az időt, letesztelem, meg tudom-e csinálni, és be tudom-e tartani. A számomra kevésbé fontos dolgokkal keveset, vagy egyáltalán nem fogok foglalkozni, hogy legyen idő a fontosakra. Meglátjuk.

Ahhoz, hogy tudjak haladni csoporttársaim blogjainak olvasásával és feldolgozásával, a héten már mindegyiket kinyomtattam, amelyikhez még nem jutottam el. Elég nehézkes volt, mert annyira termékeny a csoport, hogy mindig újabb és újabb blogbejegyzések, és egyre újabb hozzászólások születtek, így nehéz volt követni, melyiket nem láttam még. Ennek ellenére számomra lenyűgöző is volt, hogy a legtöbb embert a 64 bejegyzett "konnektivista" közül nem is láttam még, nem ismerem személyesen, mégis elolvassák, amit írok, és még hozzá is szólnak. Vagy kiemelnek részeket, mondatokat az írásomból. És talán ezért, de úgy érzem, kicsit összehozza a csapatot. Nekünk amúgy is nagyon jó csoportunk van, levelezőn, olyan, mint egy kis család, így, mikor elindult ez a "kommentelgetősdi", tudtam, hogy rájuk bizton számíthatok, hogy legalább belenéznek a blogomba, hiszen, így tettem én is :) Szóval, kinyomtattam inkább magamnak a bejegyzéseket, így áttekinthetőbbé váltak számomra, és összehasonlítva néhány embernél az első hivatalos bejegyzését a második, már önreflektálóval, néha elég nagy "haladást" vagy előre lépést fedeztem fel, kezdjük kapiskálni miről is lesz szó a tantárgyak keretein belül. A legtöbb blogban azt láttam, hogy azon filózik, jaj mit írjak, írok akkor valamiről, amit hozzá tudok kapcsolni a tanár úr témájához. Néhányan eléggé kiforrott "műveket" produkáltak, és nem győztem kapkodni a fejemet. Volt, aki tudományosan fogalmazott, és volt olyan is, aki több személyes élményt is belevitt a munkájába (köztük én is). Megmondom őszintén, én ez utóbbiakat nagyon szerettem, mert kicsit közelebb hozza a másikat, bepillantást enged valaki életébe, és már nem is érzi az ember olyan idegennek az illetőt. De valakinél láttam megjegyzésben, hogy nagyon tetszik neki, hogy egy-egy témát több nézőpontból is körbejárunk, több vélemény születik, és ezzel mi is formálódunk. Mi nem változunk meg, csak a tanulással, a kapuk kitárásával, az új információkkal véleményt változtatunk, más nézőpontból, más "szemüvegén át" is megismerhetjük a dolgokat. Ezzel én is abszolút mértékben egyetértettem. És azzal is, hogy sokat kell utána olvasni, tanulni, érdeklődni, különben "lemaradunk". Nem fogjuk érteni, a többiek miről beszélnek egymással, nem fogunk tudni hozzászólni. Bevallom, én is ettől féltem, ezért is kezdtem neki a blogok kinyomtatásának és egyenkénti feldolgozásának. Mindegyiknek, ahogy olvastam, írtam mellé, mik jutottak eszembe az adott témáról. Úgyhogy azt hiszem, bár kevésbé vagyok így környezetkímélő sajnos, de így látom értelmét a munkának, tudok vele haladni is, és nem kell félnem attól, hogy ide-oda csúsznak a bejegyzések facebook-on, vagy nem találok meg valamit, majd a végén mindent megkeresek (amolyan "céhes iparban" dolgoznám fel a feladatokat, egyszerre csak egy munkafázist :) ). Már rászoktam arra, hogy a munkahelyemen a bejövő e-mail-eket nem nyomtatom ki, ami fontos infó, azt kijegyzetelem belőle, mindig van nálam notesz, egy nap elég sok teendőm van (és nemcsak a munkám során), és néha szétszórt vagyok, így erre szükségem van. De ezeket a blogokat ki kellett. Majd ha már eltelik néhány hét, és én is jobban belejövök a dologba, biztosan meg fogom tudni oldani másképpen, "lazábban" is, egyelőre ezt találtam ki magamnak és az időbeosztásomnak is ez felelt meg. Egyébként, bár azt hittem ez sosem történik meg, de már átlátom a követelményeket, és most kezdek tisztába jönni velük. De még így sem tartom könnyűnek őket, és még mindig az a véleményem, hogy nehézkesen, de azért tartható. Ha például hajnalban nem alszik az ember... Nem, ez az én hibám volt most, de ezt igyekszem elkerülni a következő egy hétben!

Nem tudom, hogy van ezzel más, de ez az SL okozta nekem a legnagyobb fejtörést. A munkahelyi gépemen kívül 4 másik gépre telepítettem rá (három laptop, egy asztali számítógép), de a munkahelyi gépemet leszámítva egyiken sem akart elindulni. Megkerestem a rendszergazdát is, de annyira rohant az idő, hogy hipp-hopp eljött az este, és azon gondolkodtam már, én most bekocsikázok Zuglóba, az irodába, és ott fogok ülni este 9-kor, és gyülekezni fogok virtuálisan a csoporttársaimmal egy nagy zöld skót fennsíkon (én ilyennek láttam a tájat). Édesanyám barátnője mentett meg, akinek a fia nagy számítástechnika-guru, és az ő csodamasináját megkaptam egy órára, jó gyors és biztonságos internettel, hifire kötött hanggal (csak a mikrofon hiányzott, így csak akkor lehetett hallani, ha a gépbe kiabáltam :D), óriás monitorral. Szerencsére, nekem nem volt olyan problémám, amit a többiek menet közben mikrofonjaikon keresztül bekiabáltak, eltűnt a kép, rózsaszín a kép, kidobott a program, nem enged be a program, eltűnt a kezem-lábam-fejem. Ezek elkerültek. Viszont kényelmetlenül, késő este, nem otthon, hanem másnak a gépe előtt kellett ülnöm. A rendszergazdának elküldtem a hibaüzenetet, de gyanítottam, hogy többen a csoporttagok közül, akiknek szintén nem indult el az alkalmazás ugyanezt a hibaüzenetet kapták, amit én is. Hiába töltöttem le a létező összes felsorolt segédprogramot... Jövő héten megoldom másképp. Azt mondják, talán azért nem fut, mert mobilinternetet használtam hozzájuk (de hát a másik asztali géphez nem mobilnet volt?!), és amiatt nem engedi a programot elindítani. Nem tudom, de ha valaki tudja az okát, kérem, legyen olyan kedves és ossza meg velem is (ezúton is köszönöm :) ).

Tegnap végig görgettem a KONNEKT csoport üzenőfalát, első gondolatom az volt, te jó ég, mennyi bejegyzés, mennyi hozzászólás, milyen aktívak az emberek. És micsoda viták és beszélgetések, érvelések és logikus okfejtések indultak ki. És az is feltűnt, hogy mennyire mások vagyunk, hányan hányféle helyről jöttünk, mit hoztunk magunkkal, vagy éppen mit nem; nemre, korra, lakóhelyre való tekintettel is. Nekem már azért nem fura, hiszen a számítógép ismeretével nőttem fel én is, az általános iskolától kezdődően, de azért hihetetlen, hogy mintha egy fórumon lennénk, annyira folynak a diskurzusok az üzenőfalon, egymásnak majdnem mindenki idegen, de mégis jó megvitatni az egyes témákat. Megosztani egymással a véleményünket, érdeklődni a másiké felől. Végiggondolni más szemszögből a dolgokat, és beépíteni tudásunkba. Ez már információs társadalom.

Egy kis szakirodalom is, hogy ne csak én szövegeljek: Jan van Dijk szerint a modern társadalom, a hálózati társadalommá válásának folyamatában van: „egy olyan társadalomforma lesz, amely egyre inkább a szemtől szembeni kommunikáció társadalmi kapcsolathálóit fokozatosan felváltó vagy kiegészítő médiahálózatokba szervezi viszonyait.” Az erkölcsöt és az emberi kapcsolatokat illetően felvetődő félelmek nem látszanak beigazolódni. „Az az egyén aki aktív kapcsolatokat tart fent az interneten, az a tényleges, face to face kapcsolataiban is aktív. A kettő sokkal inkább erősíti és segíti egymást, mintsem hogy egymás rovására mennének.” Ez így van, szerintem is. De ezt nem abból kell leszűrni, hogy kinek hány ismerőse van facebook-on :) De én is úgy gondolom, hogy azok, akik az internet, telefon segítségével tartják egymással a kapcsolatot, legyenek bármilyen távoli rokonok vagy rég nem látott ismerősök, személyesen is szívesen fognak találkozni, és meg is ejtik ezeket az összejöveteleket az életben is.

Találtam még valamit, amivel szintén egyetértettem. Jean-François Lyotard amellett érvelt, hogy a „tudás a termelés fő erejévé vált az elmúlt pár évtized során”, a tudás árucikké válhat. Lyotard szerint a posztindusztriális társadalom hozzáférhetővé teszi a tudást a laikusok számára is, mert a tudás és az információ technológiák elterjedtnek a társadalomban és megtörik a központi struktúrák és csoportok Nagy Narratíváit. Lyotard posztmodern viszonyrendszerként vagy posztmodern társadalomként jellemzi ezeket a megváltozott körülményeket. Egyelőre még én is "laikus" vagyok, de talán közelebb kerültem a másik oldalhoz a KONNEKT csoport révén. Igyekszem amennyit csak lehet a témához olvasni, hogy a web 2.0 felé tendálhassak, mert én is ebben látom a jövőt. Illetve, már szinte benne is vagyunk.

Az információs társadalomról szóló utópikus elképzelések szerint az információ más, mint az anyagi javak, hiszen nem fogy el a használat során. Az információnak nincsenek nemzeti határai, ezért felhasználóiban a globális világképet és felelősségtudatot alakítja ki. Korunk emberének nem csak egyik jellemzője az információ-feldolgozás, hanem olyan vonása, ami az összes többit maga alá rendelheti: intelligenciáját, erkölcsiségét, játékosságát, gazdasági készségeit, politikusságát, tanulását, érdeklődését. (Szántó, 2003) Erre törekszem én is, ahogy néztem, van még mit tanulnom, de ha most bekapcsolódom, nem kell félnem attól, hogy lemaradok. Amiket ma feltalálnak, holnapra már elavulnak, de ha benne vagyunk a "rendszerben", tudjuk tartani a lépést. És érdemes csak olyanra "pazarolni" az időt, ami valóban megéri, és a sallangot elhagyni.

Én ma hajnalban-reggel, mert közben reggel lett és indulnom kell a munkába, ennyit akartam mondani. Még álmomban is jöttek ehhez gondolatok, bár, voltak köztük rémképek is, hiszen mindjárt lejár a határidő.

Kívánok Mindenkinek szép napot és 10 órakor "találkozunk" a konzultáción (webináriumon).
V.

Távoktatás - Didaktikai modellek, az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek - REFLEKTÁLÁS

A szerdai előadást élőben hallgattam, az információtudományos blogbejegyzésnél már leírtam, hogy alig lehetett érteni belőle valamit a sistergés miatt, azonban a végét rendesen hallottam. Igyekeztem visszahallgatni, és a korábban készült jegyzeteimet kiegészíteni. És, ha már távoktatás, és ha már információs társadalom, a kiegészítést az internet segítségével tettem meg. A didaktikai modellekről és mikrostruktúrákról volt szó az első e-learning óra keretein belül. Igen sok modellt, mintát sorolt fel a tanár úr a nagyvilágból.

Egy kis bevezetővel kezdeném, mielőtt az órai anyagra térek. Miért van szükség távoktatásra? Egy 2010-es OECD felmérés szerint, Magyarországon alacsony a diplomások száma, a lakosságnak mindössze 17%-a rendelkezik diplomával, ami igencsak eltér az európai átlagtól (26%). A hallgatói létszámot tehát növelni kell a felsőoktatásban (bár, a legújabb oktatási törvény nem feltétlenül így gondolja, de politikai vitákat nem szeretnék és nem is fogok kezdeményezni, erre vannak speciális site-ok). És nemcsak a mennyiségre, de a minőségre is hangsúlyt kellene fektetni (az már megint egy másik dolog, hogy mindeközben pedig csökken a felsőoktatási intézmények költségkerete). Sokan úgy gondolják, erre megoldásul szolgálhatna a távoktatás bevezetése és elterjedése, megfelelő infrastruktúra mellett. Ma Magyarországon már sokan szerveznek távoktatási tanfolyamot, sőt, még távoktatási szakembereket is képeznek már néhány helyen. Azon speciel én elgondolkodtam, hogy vajon, miért csak a felsőoktatásban kapott helyet a távoktatás? Az a véleményem, hogy most kezd igazán elterjedni, most válik ismertté és elfogadottabbá a távoktatás és vele az e-learning. A mostani egyetemisták már az internet gyermekei és a legjobb befogadói ennek a tanulási módszernek. A távoktatás egyik legfőbb eleme a "távirányítás". Mert megkaphatom e-mail-en a szakirodalom listáját, de egy irányító segítségre mindenképpen szükség van.

A távoktatás terjedésében komoly szerepet kapott az igény egy olyan oktatási szerkezet iránt, amely jobban tud alkalmazkodni a társadalmi szükségletekhez, nevezetesen a munkapiac struktúrájához. A munkanélküliség jobban inspirálja a még munkában állókat a tanulásra, mint akiknek már nincs állásuk sem. Tehát, az igény is megnőtt egy új oktatási forma létrehozására. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy sok országban törvényesítették a munka melletti tanulást.) Nem utolsó sorban, "olcsóbb" megoldást jelenthet az intézmény és a gazdaság számára is, mint az oktatás hagyományos formája. Napjainkban több tucatnyi ország szervez távoktatást főleg kamaszoknak és felnőtteknek, egyetemistáknak és munkásoknak, legyen szó alapképzésről vagy továbbképzésről, szakképzésről vagy átképzésről, stb. Az adott országokra jellemző távoktatás az érintett ország, vagy terület kulturális, társadalmi és gazdasági modelljének megfelelően alakul mindenütt, fokozatosan visszatükrözve az országban érvényes oktatás általános irányultságát.

A távoktatás bevezetésekor a cél az volt, hogy a távoktatás új eszközei révén új tanulócsoportok számára is elérhetővé tegyék a tanulást. Olyanoknak, akik nagy tömeget alkotnak és földrajzilag szétszórtan élnek. És már az 1960-as években kimutatták, hogy a tárgyiasított, másképpen szólva a médiatizált oktatás éppen olyan hatékony lehet, mint a hagyományos oktatás. A nyugat-európai országokban bevezetett távoktatás erősen kötődött az új oktatási eszközök fellendüléséhez, a technikai fejlesztések elősegítéséhez. Elsőként a rádió, utána a televízió és azt követően a számítástechnikai eszközök kerültek alkalmazásra.

Amikor a távoktatás történetéről, történelméről keresgéltem, ráakadtam olyan adalékokra, mint például a BBC 1927-ben kísérletet tett az első, rádión keresztül sugárzott iskolarádiós műsorokra, de végül is kiegészítő jellegű maradt az adás. Vagy itt van a Radio Luxembourg, ami 1926-tól oktató célzatú adásokat közvetített, de ezek még rendszertelenül jelentkeznek Franciaországban (és ha már Franciaország: a Radio Sorbonne, amelyet az egyetemi szintű távoktatás ősének tekintenek, 1937-től sugároz rendszeres adásokat). 1939-ben vezették be a telefonon keresztüli oktatást mozgássérültek számára az USA-ban (Iowa egyetemén), kórházban vagy otthon fekvőknek egyaránt. Még ugyanebben az évben, Franciaországban, megalapították a mai CNED (Centre National d’Enseignement à Distance, Országos Távoktatási Központ) ősét. A ma is közoktatást szolgáló intézmény az első, amely nagy nemzeti méretű probléma megoldását hivatott szolgálni: kifejezetten azoknak a középiskolás fiataloknak hozták létre, akiknek a háború miatt Északról illetve Keletről Délre kellett ideiglenesen települniük. Hogy a fiatalok ne essenek ki a tanulásból, levelező úton folytathatták középiskolai tanulmányaikat. De, hogy ne csak a Nyugatról essen szó: a volt-szocialista országokban rengeteg levelező tagozatos képzés indul már az 50-es években: a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon. A 60-as és a 70-es évek számítanak a távoktatás szempontjából a „virágzás” éveinek. Több országban „bevonul” a televízió is a távoktatás eszközeinek sorába, élen a BBC-vel. Sorrendben: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán és Nyugat-Németország. Franciaországban a 60-as évek második felére tehető a rádiós adások bekapcsolása az egyetemi szintű levelező oktatásba. A 70-es években főleg a felsőfokú távképzések indulnak be tömegesen az adott országok kormányai kezdeményezésére: Izrael, Németország, Spanyolország, Pakisztán, Irán, Venezuela, Costa Rica, Brazília. A 80-as évektől kezdődően úgy lehet tekinteni, hogy a távoktatás létezik mindenütt a világon. Sőt, a 80-as és 90-es években elterjedt a számítógéppel támogatott oktatás is, ami erősen befolyásolta a távoktatás eszközrendszerét is.

Újra itt a kérdés: miért van szükség távoktatásra? Összefoglalva, a fejlett országokban a cél az oktatás kiterjesztése az olyan társadalmi rétegekre, amelyek eddig valamilyen okból kiszorultak a tanulásból. A fejlődő országokban elsőbbséget kap a vezetőképzés és a tanárképzés, sőt például Latin-Amerikában a mezőgazdasági közösségek is részesülnek a távoktatás előnyeiből. Azonban, Magyarországon egy egészen más az elsődleges oka a távoktatás kialakulásának: eltérően a nyugati államoktól, hazánkban elsősorban a költségcsökkentést szolgálja. De, hogy ne csak a "piszkos anyagiakat" állítsuk előtérbe, a modern technológiai eszközök iránti érdeklődés is igen erőteljesen munkálkodik a hazai szakemberekben és hozzáértőkben. És talán nem elhanyagolható a távképzési forma iránti szükséglet sem, ha a nemzetközi jellemzőket nézzük.

Rátérnék az óra anyagára, amikor is az általános didaktikai modelleket tekintettük át. A blogom elején említettem, hogy sajnos, nem hallottam mindent tisztán, de az internet (pl. Wikipedia) segítségével igyekeztem kiegészíteni a hallottakat. Ezt én abszolút az alapoknak tekintettem, a távoktatás megismeréséhez, így bepillantást nyerhettünk, hogy milyen sokféleképpen látják, értelmezik, alkalmazzák a távoktatást a világ különböző pontjain. A tanár úr elmondása szerint, távoktatást megszervezni nem bonyolult, ezzel nem értek egyet. Én azt gondolom, hogy a technikai feltételek teljes meglétével is becsúszhatnak hibák, elmegy az áram, kimarad a net, akadozik a hang vagy a kép, de, ha azokkal rendben is van minden, nem feltétlenül adott mondjuk annak a lehetősége, hogy a tanuló, sok száz kilométerre, egy másik gép előtt ülve, rögtön visszakérdezhessen a tanártól, ha valamit nem ért. Ehhez össze kellene gyűjteni a kérdéseket, és egy külön órán csak ezeket megvitatni. Így a tananyagot is nehezebb szerintem összeállítani, én mindenképpen más anyaggal készülnék a térben és időben megjelenteknek, mint a számítógépeik előtt ülő hallgatóknak.

Tehát, didaktikai modellek, most egy gyorsabb felsorolásban: a német didaktikai modellek és az angol minták mellett a hazai távoktatás folyamatának mikrostruktúrája is asztalra került, Nagy Sándor és Falus Iván nevével fémjelezve. Előkerült Felix von Cube neve, aki a kritikai-neveléstudományi irányzatot képviselte. Aztán a Möller-féle tanulási cél-orientált didaktikai irányzatot tekintettük át nagy vonalakban. Itt a célok részcélokká való bontására mutatott rá a tanár úr, addig amikor tovább már nem oszthatóak elemi részekre. Ez akkor hatékony, ha a tanuló tudja, mit akar elérni, és így lesz eredményes a tanulás is. Ez a módszer igencsak célorientált megközelítésű. Möller után a Carrol-féle tanulási hatékonysággal foglalkoztunk, itt annyit feljegyeztem magamnak, hogy a tanulás hatékonysága egyenlő a tanulásra szánt idővel. Minél többet tanul a tanuló időben, annál eredményesebb és hatékonyabb lesz. Időt takaríthat meg valaki, ha azzal már nem foglalkozik, amit már korábban megtanult. A Bloom-féle elmélet volt a következő a sorban, e szerint a sikeres tanulás az ismeretek elsajátítását jelenti, én ezt úgy értelmeztem, hogyha magamévá tudom tenni az ismereteket, és tudom alkalmazni a gyakorlatban, akkor a tanulás eredményesnek bizonyult.

A mikrostruktúrák kerültek még elő az órán, a már korábban említett két magyar szaktekintély, Nagy Sándor és Falus Iván nevének említésével. Folyamatmeghatározó alapelveik: az információáramlás folyamata, illetve a kommunikációs folyamat (maga az oktatási folyamat). Két alapelvet ismertettek ezekkel kapcsolatosan: a differenciálást és az adaptivitást. Az előbbi figyelembevételt jelent, fel kell ismerni, tudni kell kezelni és fel kell tudni használni az oktatási folyamat további lépéseinél. A differenciálás az egyén sajátosságainak figyelembe vétele, hiszen, ahogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma tanuló sem. Az adaptivitás az egységesség és a differenciálás közös alkalmazását jelenti. Nemcsak felismerjük ebben az esetben, de el is fogadjuk a különbségeket.

A life long learning fogalma került még elő, de andragógia képzésen nincs olyan, aki ne ismerné a jelentését. Aztán az információmegosztásról beszélt a tanár úr, amikor egy konnektivista csoport tagjai vagyunk, nem tudunk nem megosztani, mert különben nem vagyunk jelen. A konnektivista folyamat információ- és tartalommegosztást takar, ettől pedig nem lesz kevesebb az ember, ha tudást oszt meg! A végén még a közösségekről és hálózatokról hallottunk néhány mondatot, amit kiemelnék, hogy az iskola zárt világa ellentmondásos a távoktatási folyamat nyitottságával. Nyitott a távoktatás, mert mások is hozzáférnek az információkhoz, tudáshoz, és nemcsak a zárt ajtó mögött ülők.

Hétfőn SL, már ha fogom tudni követni, szerdán óra, és a héten egy újabb reflektálás. Addig is szép hetet mindenkinek!

Információs társadalom - modellek, gazdasági és társadalmi következmények - REFLEKTÁLÁS

Egy pár héttel ezelőtt, a hálószobában ültem az ágy tetején, és veszettül kerestem valamit interneten. Azt hiszem, ez az volt, amikor egy könyv címét és szerzőjét szerettem volna megtalálni, emlékeztem rá, hogy a könyvbe belelapoztam az egyik Libri könyvesboltban, és fűzöld színe van a borítójának, egy sakkozó párra vagy sakktáblára emlékeztem belőle, de igazán csak a hátulját olvastam el, egy arab férfi írta, és egy történet köré szőtte (mely félig Párizsban, félig az arab térségben játszódik), hogyha egy arab férfinek nem tetszenek az országában zajló férfi-női szerepek és megkülönböztetések, mivel találkozik, ha külföldön, jelen esetben Európában kezd új életet, milyen más megpróbáltatásokkal találja szemben magát. Ez a könyv lényege, de se az író nevét, se a könyve címét nem jegyeztem meg, gondoltam, majd otthon felírom a könyvlistámra, amit meg kell vennem/el kell olvasnom. Persze, az nem jutott akkor eszembe, hogy jegyzetként beírhatnám a telefonomba is, de akkor már mindegy volt, mert itthon már bezzeg nem emlékeztem rá. Így nekiálltam google-ban kulcsszavak beírásával utána kutatni. Közben a nappaliban, a párom x-boxon "pusztította" a terroristákat, és a lövöldözés hangjától és a csata zajától (mert ezt nem lehet halkan játszani, annak nincs meg a fílingje), bevonultam a hálószobába. Egyszer csak, kaptam egy üzenetet facebook-on, mert hát ott éppen aktív voltam (mint oly sokszor...), a következő üzenettel: "Most haragszol?". :))) Férfiak! :) Én csak csöndre vágytam, hogy halljam a gondolataimat, ezért vissza is írtam a másik szobában egyszerre x-boxozó és laptopozó páromnak, hogy: "Nem, csak keresek valamit." Máris jött a válasz: "Akkor átjössz?". Már magamban vigyorogtam, hogy micsoda megoldás, ez már a XXI. század lenne, hogy az emberek, párok nem szólnak egymáshoz, hanem a digitális világ csodáival oldják meg a kommunikációt is, még ha csak egy ajtó is választja el őket? Visszaírtam, hogy: "Ha átmegyek, akkor ugye beszélgetünk személyesen is, nemcsak a laptopokkal?". Mivel erre már nem kaptam választ, így visszamentem a nappaliba, és azon nevettünk, hogy a Telenor reklámfilmjében megismert párt akár rólunk is mintázhatták volna, akik a karácsonyi ünnepek idején, egy azon lakásban, de két külön számítógépen chat-elnek egymással, hogy átmenjenek-e egymáshoz. Tényleg itt tartunk?

Persze, valahol vicces volt, de ugyanakkor számomra félelmetes is. Kicsit szentimentális vagyok, és egyből az jutott eszembe, hogy oké, persze, van egy csomó előnye, én nem tagadom, én is számítógéppel dolgozom, rengeteg kifejlesztett programot használok nap, mint nap, minden adatot gépekre mentünk, és védjük őket, internet nélkül elvesznék, nem, nem halnék meg, de megállna az élet a munkahelyemen. Na jó, ha meg nem, de jócskán lelassulna, ha scanner helyett faxolnom kellene, amit aztán a címzett vihetne be a gépébe, vagy ha e-mail-ek helyett postai küldeményeket adnánk fel, hát végül is megérkeznének, jó eséllyel a címzettekhez, de lehet, hogy akkorra már jelentőségüket vesztenék.

A lényeg, hogy sehogy, vagy nagyon nehezen boldogulnék én is az információs társadalom kütyüjei nélkül az életben, de szerintem, akkor sem szabad ezektől függenünk. Nagyon hasznos, én aláírom, sőt! De itt egy kiváló példa: egyszer a South Park animációs sorozatnak volt egy olyan része, ami a facebook köré épült. Elnézést szeretnék kérni, hogy egy "ilyen" sorozatból veszem a példát, de számomra nagyon tanulságos volt az a rész. Arról szólt, hogy a szereplők, akik negyedikes colorado-i gyerekek (javítsatok ki, ha tévedek, de ugyan szeretem néha megnézni, de fan nem vagyok :) ), akik otthon, iskola után felmennek a facebook-ra és azon versenyeznek, hogy kinek van több ismerőse az oldalon. Van egy kisfiú, akinek állandóan 0 db van. És van egy másik kisfiú, az egyik főszereplő, aki viszont nem hajlandó regisztrálni az oldalra, mert szerinte időpocsékolás, és inkább a szabadban játszhatnának ilyen "hülyeségek" helyett. Végül csak ráveszik a barátai ezt a fiút is, hogy regisztráljon, és elkezdenek gyűlni az ismerőskérők az osztálytársaktól, tanároktól de még a családtagoktól is. A fiú barátja, aki rábeszélte végül Stant (?), hogy ő is regisztráljon, végül megsajnálja azt a társukat, akinek 0 db barátja van facebookon és bejöli barátként. A film kicsit eltúlozza a dolgokat, de ha tényleg létezik ilyen, elég szomorú. Az a szegény srác, akinek egyetlen virtuális barátja van, de igazi egy sem, ennek az egynek a kapcsolatával éli ki mindazt, mintha lenne egy hús-vér barátja. Belinkelem ide, mert megtaláltam, akit érdekel, nézze meg, mert elég szürreális az egész, ki van nagyon figurázva és parodizálva, ráadásul Stant még be is szippantja magába a facebook virtulális tere, de azért elég mély gondolatokat tud ébreszteni. 

Szóval, mielőtt bárki is elítélne, egy kicsit facebook fan vagyok, na! :) De nemcsak az előnyeit, a hátrányait is látom. Itt van még egy történet (ne haragudjatok, de a sztoriktól olvasmányosabbnak érzem az írásomat, és én is szívesebben olvasok olyat, amit magam elé tudok képzelni, és nemcsak száraz szövegelés. Pár évvel ezelőtt az egyik barátnőm kolléganője, amatőr fotósként benevezett egy fotóspályázatra, ahol nem a képen szereplő modellt, hanem a fotós teljesítményét díjazták. Én voltam a modellje, sima, úgynevezett divatfotókat készített rólam, arc és egész alakos képeket, amiket aztán némi trükkel feldobott. Mielőtt rosszra gondolnátok, mindegyiken fel voltam öltözve!! :) Az egyik kép, ami szerintem, nagyon művészi lett, tényleg jól sikerült, felkerült a versenyt hirdető cég honlapjára. Különdíjas lett, és nagyon örültem, hogy segíthettem a lánynak. Tavaly megkeresett az egyik ismerősöm, hogy regisztrálva vagyok egy társkereső honlapon, az én fotómmal, de az adataim nem teljesen egyeznek az enyémekkel. Belinkelte egy e-mail-ben az említett profilt, és mikor megláttam, azt hittem menten felrobbanok a méregtől. Az én fotóm volt a profilképe az illetőnek, az, amit feltöltöttek a fotóspályázatra (csak gondolom, később sem szedték le), de az adatok egy másik emberre vonatkoztak. Alul még volt egy olyan megjegyzés, hogy ne ítélkezzünk a kép alapján, majd inkább személyesen, vagy valami hasonló. A szörnyű az volt az egészben, hogy eljutni sem tudtam az illetőhöz. Írtam neki egy felháborodott hangvételű levelet, és aztán az oldal karbantartóját kértem meg, hogy távolítsák el a fotót, mert a regisztráltjuk visszaélt más képével. Az illetőt is törölték erről az oldalról, ő pedig elnézést kért tőlem, de rögtön az jutott az eszembe, hogyha én elmegyek egy állásinterjúra, ahol a leendő főnököm is ezen az oldalon szokott böngészgetni, és vigyorogva nyugtázza, hogy az új jelölt mivel tölti a szabadidejét, hogyan próbál prédára vadászni, hogy így fejezzem ki magam - belegondolni is borzasztó volt. Így én néhány fotónál nem rakok fel többet, és azokon sincs semmi olyan, amit ilyenre késztethetne bárkit is. Amúgy az adatvédelemre ha lehet, még inkább odafigyelek!

Nem húzom több történettel az időt, itt a link, akit érdekel! Előre is elnézést kérek a videóban hallható csúnya szavak és káromkodások miatt, így csak saját felelősségre való tekintettel nézzétek meg! :)

http://indavideo.hu/video/South_Park_14evad_4resz_Fraszbook

Na, most már rátérek akkor a hivatalos témákra. Én végighallgattam online, élő közvetítésben, ustream segítségével (munkaidő alatt) az Információtudomány és média a XXI. század elején, valamint a második tárgy, a Távoktatás első webináriumát. Sajnos, nem mindent tudtam követni, hiába volt végig füles a fejemen, mert a technika ördöge garázdálkodott, és csak akkor lehetett rendesen és tisztán érteni az elhangzottakat, ha a tanár úr a gépe közelében volt, vagy miután lemerült a mikrofonjában az elem és biohangosításra szorult, egyszerűen csak kiabált. No, akkor már rendesen lehetett érteni a szöveget, "tengermorajlás" nélkül :)

Az első észrevétel, ami megjelent a powerpoint vetítésnél a monitoron a "kulturális késés" volt. E mellett én sem szeretnék elmenni. Egyik csoporttársunknál már kommenteltem/kommentáltam, hogy nagyon is egyet értek vele abban, hogy két oka lehet annak, hogy úgy nevezett "kulturális késés"-ben vagyunk más nációkhoz képest. Egyik ilyen ok az infrastruktúra hiánya lehet, a másik ok a teljes apátia vagy érdektelenség. Valahol meg tudom érteni azokat, akik az utóbbi táborba tartoznak, véleményem szerint, ők nagy százalékban az idősebb nemzedékből kerülnek ki, akik már nem akarják megtanulni az információs társadalom nyújtotta lehetőségek használatát. Természetesen, tisztelet a kivételeknek, és itt jegyezném meg, hogy nagyon jó ötletnek tartom azokat a kezdeményezéseket, amikor tanfolyam keretein belül nagymamákat és nagypapákat, idős embereket tanítanak számítástechnikai alapismeretekre. Itt azért a mindennapos, és használható, hasznosítható tudásra gondolok, pl. internet használata, e-mail-ek írása, olvasása, eligazodás a világhálón, egyszerű szöveg szerkesztése. Tehát, nem kell acces feladatokra, excel táblázatokra, powerpoint bemutatókra vagy linux rendszerek használatára gondolni. Csak az alapismeretek ahhoz, hogy mondjuk az unokájuk fotóit meg tudják nézni facebook-on és elküldhessék a barátaiknak "dicsekedni". :)Régi osztálytársakat felkeresni, recepteket keresgélni a mindmegette.hu-n, megnézni az időjárás előrejelzést, ilyesmiket. De akik ilyen tanfolyamra adják a fejüket, ők vannak kevesen, jóval kevesebben sajnos, mint a nagy átlag. A másik ok, az infrastruktúra hiánya, ennek megoldása már szerintem, sokkal problémásabb. Ha egy olyan szegény térségben lévő iskolát magunk elé képzelünk, ahol nemhogy internet, de számítógép sincs, amihez a netet lehetne csatlakoztatni, hát, akkor rájövünk, hogy a kulturális lemaradást nem is olyan könnyű behozni.

Szó esett még a Wikipedia-effektusról. Pont tegnap olvastam egy twitter-bejegyzésben, hogy a "wiki" szó hawaii-ul van, és azt jelenti: gyors. Szerintem, ez találó lett neki, elvégre nagyon gyorsan lehet információkhoz hozzá jutni. Az is szuper, hogy ezeket az információkat bárki szerkesztheti, az egyes témákhoz adalékokat adhat hozzá, vagy aktuálizálhatja. A baj vele inkább az, hogy ezt nem mindig teszik meg, és ami fenn van az egyes keresendő egyénekről, dolgokról, szervezetekről, azok sem mindig helytállóak, nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak. Vagy hiányosak, nem eléggé megbízhatóak, és vannak benne téves információk - ez hangzott el az órán. De arra nagyon is jó például szolgál, hogy az emberek a nagy világban, hogyan tudják szinte pillanatok alatt megosztani egymással a tudásukat, információikat. Én sokszor használom, legutoljára egy vitát döntött el, és ez esetben nem gondolnám, hogy téves információkat tartalmazott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy VIII. Henrik hány feleségét végezte ki. Én azt mondtam kettőt, a párom háromra esküdött. És láss csodát, nekem volt igazam, nemcsak a Wikipedia szerint ;)

Megragadt még bennem, hogy az információs társadalomnak négy fő témakörét határozta meg a tanár úr. Ebből rögtön az első, hogy munkahely teremtő hatása van. Ezt én többféleképpen is értelmeztem, majd a hozzáértők eldöntik, melyik igaz. Először is, a technika fejlődése révén, szükség van új szakemberek kiképzésére, további fejlesztésekhez fejlesztő mérnökökre, kutatókra, olyan oktatókra, akik a fejlesztéseket megtanítják a felhasználóknak, stb. Tehát, így is teremthet munkát. Azonban, az egyik barátnőm speciel úgy kapta meg az állását, amiben jelenleg is dolgozik, és nagyon szereti, hogy az iwiw-en találta őt meg egy közös klubból egy hölgy, aki úgy találta, az adatlapja alapján alkalmas lehet az állásra. És az is volt.
A tanár úr felsorolta még, hogy fokozza a demokráciát az információs társadalom, amivel teljesen egyet értettem, azonban. Ökológiai előnyként is megemlítette, amiről én a nyomtatott sajtó vs. elektronikus irodalom közti párbajra tudtam asszociálni (12.000 karakter, jippiiii, karakterszámlálóval írok, elnézést :D), nem vágnak ki feleslegesen fákat ahhoz, hogy könyvben megtanulják mondjuk a gyerekek a tananyagot, hanem kapnak egy linket, és ott elolvassák a tanár által feltöltött szakirodalmat. Továbbá, forradalmasítaná az életünket is az információs társadalom. Ott volt zárójelben, hogy vajon jó-e ez nekünk? Ennek a kérdésnek a megválaszolását meghagynám a következő blogbejegyzésemre.

Köszönöm, hogy elolvastatok! :)

Információtudomány és média a XXI. század elején - bevezető

Egy pár sort virtuális papírra vetnék, hogy ne csak a teszt bejegyzésem díszelegjen a felsorolásban :)

Mint Balogh-Sárközy Zsuzsa írásában (https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:If3N5bwGemsJ:epa.oszk.hu/01900/01963/00015/pdf/infotars_2005_05_04_123-129.pdf+mattelart+az+inform%C3%A1ci%C3%B3s+t%C3%A1rsadalom+t%C3%B6rt%C3%A9nete&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEEShIuaFmgsa91QHa8dctrMA2eefTfGndaKoLkqUiklDhAsOw2_l_6KZmF9yTlMfTew7SZ6DeEbtTmzZR7KMITiD86jzxqUw7_NfNuLvvVpAnmQXXjCAQNLGRlHZJDBiuc6pA_yOQ&sig=AHIEtbQw0vZBGGZBmxC1ufIjS_-p2n-zzg), egy kicsit én is az elején bemutatott öreg királyhoz hasonlóan éreztem magam, mindent tudni akart, de lusta volt olvasni. Egy picit nálam azért másképp működik, imádok olvasni, és lusta sem vagyok, egyszerűen megrémültem az óriási adathalmaztól, ahogy a csoporttársaim elárasztották a KONNEKT csoportot a blog-oldalukra invitáló üzenetekkel. Úgy gondoltam, erre nem leszek képes, végig olvasni mindegyiket egyesével. Aztán mégis elkezdtem, leginkább szemezgetve a facebook KONNEKT csoport oldalon. És rájöttem, hogy most még mindenki "szenved", néhányan cikket osztottak meg, más segítőszándékkal leírta tapasztalatait, nagy megnyugvásomra még üres felületeket is találtam, és találtam számomra nagyon érdekes tapasztalatokat, sztorikat is! 

Kicsit pánikoltam (még nem múlt el maradéktalanul), amikor megtudtam, mennyi mindent kell írni és csinálni egy héten, és ez így megy több héten át (és mikor haladok a szakdolgozatommal???), remélem, azért tisztul majd a kép. Elvégre, én is az új generáció gyermeke vagyok, mégis, néha teljesen kétségbeestem, hogy ez micsoda, hogy kell használni, és egyből e-mail vagy bejegyzés a csoporttársaknak, akik segítőkészek voltak, és ezért külön köszönet Nektek! :) 

Pedig azt hittem, milyen modern vagyok, mert "okostelefonom" van, és fenn vagyok a most divatos közösségi hálókon, skype-olok és msn-ezek, számítógépen dolgozom, a telefonomon olvasom az e-mail-jeimet, és néha a hivatalos ügyeimet is az interneten intézem (banki utalás, stb.). És ha a szép, virágos nyári ruhámról megkérdezték, hogy ezt hol vetted, azt mondtam, a neten rendeltem, és milyen büszke voltam magamra meg a szerzeményemre. Vagy legutóbb színházba készülődtünk barátnőimmel, és a jegyet is neten rendeltünk, még a sort és a székeket is mi választottuk ki. Igen, a modern technika csodái, ahogy Anyukámék mondják. Az ő információs társadalmi tapasztalataikhoz képest én "menő" vagyok, és még az én segítségemre szorulnak (pedig igyekszem őket tanítani). Viszont, ahogy így belecsöppentem a KONNEKT csoportba, már nem érzem magam "menőnek", sőt! Ajjj, érzem, hogy nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, de őszintén csodálom azokat, akik ezeket kirázzák a kisujjukból, mert többnyire őket zaklatjuk többen is a csoportból, hogy segítsetek, légyszi!!!! 

Amit mindenképpen meg akartam jegyezni a feladatoknál, az az SL megjelenése az életünkben... Belőlem egy gót "boszorkány" lett, mert nem akartam űrhajó meg nagy rózsaszín nyúl lenni. Eljutottam odáig, hogy fújja a hajamat a szél, és olyan, mintha egy skót fennsíkon csodálnám a tájat (ma például lovakat...), meg tudtam változtatni a frizurámat és a ruhámat, már tudom csinálni gesztikulációkat, végre beengedett az iskola épületébe, de a lényegét még mindig nem látom. Amikor megpróbáltam barátkozni idegenekkel a játékban, arra jutottam, hogy egy törökországi night club-ban járva, ahol bemutathattam tánctudásomat is, megfagyott néhány pillanatra a gépem, majd dán (!) nyelvű lett a menüm...!!! Na, ilyenre nem számítottam :) Még megkeresni sem tudtam, hogy lehetne a nyelvet átváltani, mert minden dánul volt kiírva. Jött a google fordító, dánról magyarra, és így tudtam megnézni nagyon, de nagyon lassan néhány dolgot. Aztán végül Meli kihúzott a ... bajból :) Ezúton is köszönöm, és utána már én tudtam Orsinak segíteni, akivel szintén megtörtént ez a számomra felfoghatatlan dolog. Ha valakivel megtörténne, szóljatok, már nagyon kiművelődtünk :D

De nem szerettem meg még ezt a programot, pedig imádom a virtuális játékokat, de hát, itt nem játszhatunk sims-en keresztül, bármennyire is jobb lenne :) Bár, valószínűleg, akkor úgyis a lakberendezéssel lennénk elfoglalva, én legalábbis biztosan, ahelyett, hogy távoktatáson ülnénk :)

Akárhogy is legyen, gyerekek, összefogunk, menni fog! Kitartást Mindenkinek és szép hetet! (na, ez még nincs meg 12.000 karakter??? :D)

Viki

Teszt

Tényleg csak próba, mert már zsibog a fejem... És ahelyett, hogy az igazak álmát aludnám, itt ülök a laptop előtt, a háttérben a Karib-tenger kalózainak legutóbbi részének csatazaja (már megvan mitől zsibog a fejem), és azon gondolkodom, hogy fogom ezt az egészet megcsinálni???
Mások is vannak így ezzel? :)