Információs társadalom - modellek, gazdasági és társadalmi következmények - REFLEKTÁLÁS

Egy pár héttel ezelőtt, a hálószobában ültem az ágy tetején, és veszettül kerestem valamit interneten. Azt hiszem, ez az volt, amikor egy könyv címét és szerzőjét szerettem volna megtalálni, emlékeztem rá, hogy a könyvbe belelapoztam az egyik Libri könyvesboltban, és fűzöld színe van a borítójának, egy sakkozó párra vagy sakktáblára emlékeztem belőle, de igazán csak a hátulját olvastam el, egy arab férfi írta, és egy történet köré szőtte (mely félig Párizsban, félig az arab térségben játszódik), hogyha egy arab férfinek nem tetszenek az országában zajló férfi-női szerepek és megkülönböztetések, mivel találkozik, ha külföldön, jelen esetben Európában kezd új életet, milyen más megpróbáltatásokkal találja szemben magát. Ez a könyv lényege, de se az író nevét, se a könyve címét nem jegyeztem meg, gondoltam, majd otthon felírom a könyvlistámra, amit meg kell vennem/el kell olvasnom. Persze, az nem jutott akkor eszembe, hogy jegyzetként beírhatnám a telefonomba is, de akkor már mindegy volt, mert itthon már bezzeg nem emlékeztem rá. Így nekiálltam google-ban kulcsszavak beírásával utána kutatni. Közben a nappaliban, a párom x-boxon "pusztította" a terroristákat, és a lövöldözés hangjától és a csata zajától (mert ezt nem lehet halkan játszani, annak nincs meg a fílingje), bevonultam a hálószobába. Egyszer csak, kaptam egy üzenetet facebook-on, mert hát ott éppen aktív voltam (mint oly sokszor...), a következő üzenettel: "Most haragszol?". :))) Férfiak! :) Én csak csöndre vágytam, hogy halljam a gondolataimat, ezért vissza is írtam a másik szobában egyszerre x-boxozó és laptopozó páromnak, hogy: "Nem, csak keresek valamit." Máris jött a válasz: "Akkor átjössz?". Már magamban vigyorogtam, hogy micsoda megoldás, ez már a XXI. század lenne, hogy az emberek, párok nem szólnak egymáshoz, hanem a digitális világ csodáival oldják meg a kommunikációt is, még ha csak egy ajtó is választja el őket? Visszaírtam, hogy: "Ha átmegyek, akkor ugye beszélgetünk személyesen is, nemcsak a laptopokkal?". Mivel erre már nem kaptam választ, így visszamentem a nappaliba, és azon nevettünk, hogy a Telenor reklámfilmjében megismert párt akár rólunk is mintázhatták volna, akik a karácsonyi ünnepek idején, egy azon lakásban, de két külön számítógépen chat-elnek egymással, hogy átmenjenek-e egymáshoz. Tényleg itt tartunk?

Persze, valahol vicces volt, de ugyanakkor számomra félelmetes is. Kicsit szentimentális vagyok, és egyből az jutott eszembe, hogy oké, persze, van egy csomó előnye, én nem tagadom, én is számítógéppel dolgozom, rengeteg kifejlesztett programot használok nap, mint nap, minden adatot gépekre mentünk, és védjük őket, internet nélkül elvesznék, nem, nem halnék meg, de megállna az élet a munkahelyemen. Na jó, ha meg nem, de jócskán lelassulna, ha scanner helyett faxolnom kellene, amit aztán a címzett vihetne be a gépébe, vagy ha e-mail-ek helyett postai küldeményeket adnánk fel, hát végül is megérkeznének, jó eséllyel a címzettekhez, de lehet, hogy akkorra már jelentőségüket vesztenék.

A lényeg, hogy sehogy, vagy nagyon nehezen boldogulnék én is az információs társadalom kütyüjei nélkül az életben, de szerintem, akkor sem szabad ezektől függenünk. Nagyon hasznos, én aláírom, sőt! De itt egy kiváló példa: egyszer a South Park animációs sorozatnak volt egy olyan része, ami a facebook köré épült. Elnézést szeretnék kérni, hogy egy "ilyen" sorozatból veszem a példát, de számomra nagyon tanulságos volt az a rész. Arról szólt, hogy a szereplők, akik negyedikes colorado-i gyerekek (javítsatok ki, ha tévedek, de ugyan szeretem néha megnézni, de fan nem vagyok :) ), akik otthon, iskola után felmennek a facebook-ra és azon versenyeznek, hogy kinek van több ismerőse az oldalon. Van egy kisfiú, akinek állandóan 0 db van. És van egy másik kisfiú, az egyik főszereplő, aki viszont nem hajlandó regisztrálni az oldalra, mert szerinte időpocsékolás, és inkább a szabadban játszhatnának ilyen "hülyeségek" helyett. Végül csak ráveszik a barátai ezt a fiút is, hogy regisztráljon, és elkezdenek gyűlni az ismerőskérők az osztálytársaktól, tanároktól de még a családtagoktól is. A fiú barátja, aki rábeszélte végül Stant (?), hogy ő is regisztráljon, végül megsajnálja azt a társukat, akinek 0 db barátja van facebookon és bejöli barátként. A film kicsit eltúlozza a dolgokat, de ha tényleg létezik ilyen, elég szomorú. Az a szegény srác, akinek egyetlen virtuális barátja van, de igazi egy sem, ennek az egynek a kapcsolatával éli ki mindazt, mintha lenne egy hús-vér barátja. Belinkelem ide, mert megtaláltam, akit érdekel, nézze meg, mert elég szürreális az egész, ki van nagyon figurázva és parodizálva, ráadásul Stant még be is szippantja magába a facebook virtulális tere, de azért elég mély gondolatokat tud ébreszteni. 

Szóval, mielőtt bárki is elítélne, egy kicsit facebook fan vagyok, na! :) De nemcsak az előnyeit, a hátrányait is látom. Itt van még egy történet (ne haragudjatok, de a sztoriktól olvasmányosabbnak érzem az írásomat, és én is szívesebben olvasok olyat, amit magam elé tudok képzelni, és nemcsak száraz szövegelés. Pár évvel ezelőtt az egyik barátnőm kolléganője, amatőr fotósként benevezett egy fotóspályázatra, ahol nem a képen szereplő modellt, hanem a fotós teljesítményét díjazták. Én voltam a modellje, sima, úgynevezett divatfotókat készített rólam, arc és egész alakos képeket, amiket aztán némi trükkel feldobott. Mielőtt rosszra gondolnátok, mindegyiken fel voltam öltözve!! :) Az egyik kép, ami szerintem, nagyon művészi lett, tényleg jól sikerült, felkerült a versenyt hirdető cég honlapjára. Különdíjas lett, és nagyon örültem, hogy segíthettem a lánynak. Tavaly megkeresett az egyik ismerősöm, hogy regisztrálva vagyok egy társkereső honlapon, az én fotómmal, de az adataim nem teljesen egyeznek az enyémekkel. Belinkelte egy e-mail-ben az említett profilt, és mikor megláttam, azt hittem menten felrobbanok a méregtől. Az én fotóm volt a profilképe az illetőnek, az, amit feltöltöttek a fotóspályázatra (csak gondolom, később sem szedték le), de az adatok egy másik emberre vonatkoztak. Alul még volt egy olyan megjegyzés, hogy ne ítélkezzünk a kép alapján, majd inkább személyesen, vagy valami hasonló. A szörnyű az volt az egészben, hogy eljutni sem tudtam az illetőhöz. Írtam neki egy felháborodott hangvételű levelet, és aztán az oldal karbantartóját kértem meg, hogy távolítsák el a fotót, mert a regisztráltjuk visszaélt más képével. Az illetőt is törölték erről az oldalról, ő pedig elnézést kért tőlem, de rögtön az jutott az eszembe, hogyha én elmegyek egy állásinterjúra, ahol a leendő főnököm is ezen az oldalon szokott böngészgetni, és vigyorogva nyugtázza, hogy az új jelölt mivel tölti a szabadidejét, hogyan próbál prédára vadászni, hogy így fejezzem ki magam - belegondolni is borzasztó volt. Így én néhány fotónál nem rakok fel többet, és azokon sincs semmi olyan, amit ilyenre késztethetne bárkit is. Amúgy az adatvédelemre ha lehet, még inkább odafigyelek!

Nem húzom több történettel az időt, itt a link, akit érdekel! Előre is elnézést kérek a videóban hallható csúnya szavak és káromkodások miatt, így csak saját felelősségre való tekintettel nézzétek meg! :)

http://indavideo.hu/video/South_Park_14evad_4resz_Fraszbook

Na, most már rátérek akkor a hivatalos témákra. Én végighallgattam online, élő közvetítésben, ustream segítségével (munkaidő alatt) az Információtudomány és média a XXI. század elején, valamint a második tárgy, a Távoktatás első webináriumát. Sajnos, nem mindent tudtam követni, hiába volt végig füles a fejemen, mert a technika ördöge garázdálkodott, és csak akkor lehetett rendesen és tisztán érteni az elhangzottakat, ha a tanár úr a gépe közelében volt, vagy miután lemerült a mikrofonjában az elem és biohangosításra szorult, egyszerűen csak kiabált. No, akkor már rendesen lehetett érteni a szöveget, "tengermorajlás" nélkül :)

Az első észrevétel, ami megjelent a powerpoint vetítésnél a monitoron a "kulturális késés" volt. E mellett én sem szeretnék elmenni. Egyik csoporttársunknál már kommenteltem/kommentáltam, hogy nagyon is egyet értek vele abban, hogy két oka lehet annak, hogy úgy nevezett "kulturális késés"-ben vagyunk más nációkhoz képest. Egyik ilyen ok az infrastruktúra hiánya lehet, a másik ok a teljes apátia vagy érdektelenség. Valahol meg tudom érteni azokat, akik az utóbbi táborba tartoznak, véleményem szerint, ők nagy százalékban az idősebb nemzedékből kerülnek ki, akik már nem akarják megtanulni az információs társadalom nyújtotta lehetőségek használatát. Természetesen, tisztelet a kivételeknek, és itt jegyezném meg, hogy nagyon jó ötletnek tartom azokat a kezdeményezéseket, amikor tanfolyam keretein belül nagymamákat és nagypapákat, idős embereket tanítanak számítástechnikai alapismeretekre. Itt azért a mindennapos, és használható, hasznosítható tudásra gondolok, pl. internet használata, e-mail-ek írása, olvasása, eligazodás a világhálón, egyszerű szöveg szerkesztése. Tehát, nem kell acces feladatokra, excel táblázatokra, powerpoint bemutatókra vagy linux rendszerek használatára gondolni. Csak az alapismeretek ahhoz, hogy mondjuk az unokájuk fotóit meg tudják nézni facebook-on és elküldhessék a barátaiknak "dicsekedni". :)Régi osztálytársakat felkeresni, recepteket keresgélni a mindmegette.hu-n, megnézni az időjárás előrejelzést, ilyesmiket. De akik ilyen tanfolyamra adják a fejüket, ők vannak kevesen, jóval kevesebben sajnos, mint a nagy átlag. A másik ok, az infrastruktúra hiánya, ennek megoldása már szerintem, sokkal problémásabb. Ha egy olyan szegény térségben lévő iskolát magunk elé képzelünk, ahol nemhogy internet, de számítógép sincs, amihez a netet lehetne csatlakoztatni, hát, akkor rájövünk, hogy a kulturális lemaradást nem is olyan könnyű behozni.

Szó esett még a Wikipedia-effektusról. Pont tegnap olvastam egy twitter-bejegyzésben, hogy a "wiki" szó hawaii-ul van, és azt jelenti: gyors. Szerintem, ez találó lett neki, elvégre nagyon gyorsan lehet információkhoz hozzá jutni. Az is szuper, hogy ezeket az információkat bárki szerkesztheti, az egyes témákhoz adalékokat adhat hozzá, vagy aktuálizálhatja. A baj vele inkább az, hogy ezt nem mindig teszik meg, és ami fenn van az egyes keresendő egyénekről, dolgokról, szervezetekről, azok sem mindig helytállóak, nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak. Vagy hiányosak, nem eléggé megbízhatóak, és vannak benne téves információk - ez hangzott el az órán. De arra nagyon is jó például szolgál, hogy az emberek a nagy világban, hogyan tudják szinte pillanatok alatt megosztani egymással a tudásukat, információikat. Én sokszor használom, legutoljára egy vitát döntött el, és ez esetben nem gondolnám, hogy téves információkat tartalmazott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy VIII. Henrik hány feleségét végezte ki. Én azt mondtam kettőt, a párom háromra esküdött. És láss csodát, nekem volt igazam, nemcsak a Wikipedia szerint ;)

Megragadt még bennem, hogy az információs társadalomnak négy fő témakörét határozta meg a tanár úr. Ebből rögtön az első, hogy munkahely teremtő hatása van. Ezt én többféleképpen is értelmeztem, majd a hozzáértők eldöntik, melyik igaz. Először is, a technika fejlődése révén, szükség van új szakemberek kiképzésére, további fejlesztésekhez fejlesztő mérnökökre, kutatókra, olyan oktatókra, akik a fejlesztéseket megtanítják a felhasználóknak, stb. Tehát, így is teremthet munkát. Azonban, az egyik barátnőm speciel úgy kapta meg az állását, amiben jelenleg is dolgozik, és nagyon szereti, hogy az iwiw-en találta őt meg egy közös klubból egy hölgy, aki úgy találta, az adatlapja alapján alkalmas lehet az állásra. És az is volt.
A tanár úr felsorolta még, hogy fokozza a demokráciát az információs társadalom, amivel teljesen egyet értettem, azonban. Ökológiai előnyként is megemlítette, amiről én a nyomtatott sajtó vs. elektronikus irodalom közti párbajra tudtam asszociálni (12.000 karakter, jippiiii, karakterszámlálóval írok, elnézést :D), nem vágnak ki feleslegesen fákat ahhoz, hogy könyvben megtanulják mondjuk a gyerekek a tananyagot, hanem kapnak egy linket, és ott elolvassák a tanár által feltöltött szakirodalmat. Továbbá, forradalmasítaná az életünket is az információs társadalom. Ott volt zárójelben, hogy vajon jó-e ez nekünk? Ennek a kérdésnek a megválaszolását meghagynám a következő blogbejegyzésemre.

Köszönöm, hogy elolvastatok! :)