E
heti, páros feladatként pedagóguskompetenciák közül az IKT kometencia
fejlesztésének lehetőségét kellett kidolgoznunk egy tematikus feladat
kapcsán. Ez alkalommal Fülöp Viktória és Földesi Krisztina alkottunk egy
párt.
A konkrét feladat:
Távoktatás
szervezése olasztanárok részére
- IKT kompetencia
fejlesztése
- a résztvevők már használtak IKT
eszközöket korábban, nyitottak is ezekre
-
30 órás a tanfolyam.
- szükséges
eszközök, szolgáltatások felsorolása és indoklása.
A tanfolyam során több, intenzív jelenlétet, alkalmazási
ismeretet igénylő eszközt vontunk be a tematika maradéktalan
feldolgozása érdekében. Azt mérlegelve, hogy a tanárszerep e tekintetben
már alapvetően tér el a hagyományosan értelmezettől, figyelembe kell
vennünk, hogy ez esetben a facilitátori, mentori, irányító szerepkörnek
kell érvényesülnie.
A tanítást, tanulást
segítő IKT eszközök alapja minden tekintetben a számítógép és az
internet. Alapkövetelmény a képzés során, hogy mindezekkel rendelkeznie
kell a résztvevőknek. A két személyes találkozót leszámítva, a
tanulás-tanítás 80%-ban online zajlik. A személyes konzultációk idején
azokat a lehetőségeket is bemutatjuk a leendő tanároknak, amiket az
esetenkénti személyes konzultációk során tudnak alkalmazni majd ők is
diákjaik számára.
A pedagógusi
továbbképzés távoktatásban történő megvalósításában, mivel nagyrészt
online, virtuális térben zajlik, nagy hangsúlyt kell fektetni a tartalom
és tevékenység helyes arányára. Emiatt is kell körültekintően
megválogatnunk az alkalmazandó eszközök körét.
1. eszköz: facebook vagy google+ alkalmazásának lehetőségei,
előnyei
- online
közösség megszervezése a résztvevőkből
-
tökéletes fórum a kapcsolattartásra, problémák, felmerült kérdések
tisztázására
- feladatszabás lehetséges színtere
- a tanulócsoport kialakítása, a tanulók közelebb hozása egymáshoz,
digitális úton
- a tevékenységgel összefüggő linkek,
cikkek a csoporttal való megosztása
-
esetleges közös, pluszmunka, egyéb teendők kommentelési helye
- tanár részére kedvező színtér, mivel szinte azonnali
visszacsatolást tesz lehetővé a tanulóktól, ami az esetleges
nehézségek, hibák, problémák mielőbbi javítását, korrigálását is
lehetővé teszi, ugyanakkor “mindenki jelen lehet”, tehát egymás
“megszólalásaiból” valóban mindenki profitálhat, akár helyes, akár
helytelen. - ugyanakkor, igény szerint alkalmas a csak a háttérből
“figyel és megfigyel” szerepére is, amely a tanári munkában szintén
nékülözhetetlen.
Ez a színtér
lehetővé teszi a tanár számára, hogy itt kommunikáljon a diákokkal és
esetlegesen szociális, érzelmi támogatást is nyújtson. A kommunikáció
folyamatossága ugyanis elengedhetetlen az eredményes tanulás érdekében
is.
Itt teret
engedhetünk az igazi pedagógiai szakértőnek, amennyiben kezelni tudja a
felmerült kérdéseket, viták vezetését, vélemények ütköztetését
összegzését. Amiben nehéz lehet a dolga, az a folyamatosan változó
csoportdinamika, az egyes tanulók részvételének nyomon követése.
Fontos része a tanári interakcióknak, a kommunikációnak a
résztvevők felé közvetített egyéb értékek bemutatása, például a netikett
szabályainak betartása és betartatása, amelyhez szintén tökéletes
helyszínt biztosít a facebook.
2. eszköz:moodle
- rögtön az első szintfelmérést megvalósító tesztlapok
kitöltésétől nagy hatékonysággal alkalmazható a nyelvtani feladatok,
feladatlapok, tesztek kitöltési színtereként.
- feladat teljesítést követően visszajelzést kapnak a tanulók, mely
nemcsak egy osztályzatot takar, hanem építő jellegű kritikát is
megfogalmaz.
- értékelésnél,
egy-egy témakör feldolgozása után szintfelméréskor alkalmazható.
- a klasszikus olaszról-magyarra, magyarról-olaszra
történő feladatok rögzítésének optimális helye.
3. eszköz: ustream
- új anyagrész feldolgozására, médiaanyagok
bevonásával alkalmas eszköz.
- valós
riportok, videók bevonásával, a klasszikus nyelvi környezetet
modellezve, autentikusabb forrásként alkalmazható.
- saját, tanítási gyakorlatát esetlegesen élőadásban,
“modellszerűen” bemutatva, a video-megosztás segítségével “éles”
helyzetben alkalmazhatja az addig tanultakat, melyet a tanulótársak és a
tanár azonnal értékelhet, esetleges hiba esetén javíthat, ugyanakkor a
jó, új módszerek megosztása is megtörténik.
- az olasz nyelv könnyedebb elsajátítása a tanárok tanulói számára,
interaktív módon, pl. a helyi kiejtés elősegítésére.
4. eszköz: SL
- mivel kiscsoportos foglalkozások,
konzultációk megtartására igazán jó helyszín, az új anyagok, szövegek
feldolgozására legalkalmasabb eszköz.
-
új anyagrész feldolgozása, kiejtésbeli, nyelvtani szabályok pontos
elsajátítása csakis élőszóbeli munkánál érvényesül tökéletesen, amihez
az SL megfelelő teret biztosít.
-
külön helymeghatározással, olasz nyelvű helyszíneket, olasz avatárokat
lehet felkeresni, akikkel a nyelv gyakorlása “szórakoztató
elfoglaltsággá “válhat, inspirálóbbá tehető.
-
feladatmeghatározás, gyakorlás tökéletes helyszíne.
- differenciálás legjobb tere, ahol a
különbségtétel minden formája nagy hatékonysággal alkalmazható. Az
esetlegesen elkülönített tanulópárok, csoportok zavartalanul
dolgozhatnak, segíthetik egymás munkáját a tökéletesen elszeparált,
saját terekben. Igény esetén pedig azonnali segítséget kaphatnak, akár a
tanártól, akár másik csoporttól.
- nyelvcsere programok használata.
Az alkalmazott eszközök lehetséges hártányai:
Fenti eszközök közül az SL, és néhol a
Ustream bizonyos szempontból komolyabb, nagyobb tudású gépet igényelnek.
Ám még ennek megléte esetén is előfordulhatnak problémák a használat
közben: pl. szakadozó vonal, “hanghiány”.
Sokan fenntartásokkal kezelik ezek
alkalmazási lehetőségét az oktatásban, mivel nem ismerik, a
felhasználási metodikát, a videójátékokra asszociálnak. Előzetes
ismertetés, bemutató elengedhetetlen ezen eszközök tanításba-tanulásba
való bevonása esetén. Ám a meghatározott 20% offline jelenléttel minden
nehézség nélkül beiktatható egy ilyen jellegű tájékoztatás a munka
megkezdése előtt, amellyel a hatékonyság maximálisra növelhető. Ezen
elveket szem előtt tartjuk az óratervezéskor.
Óratervezés
- 2*5 óra személyes konzultáció az intézmény épületében, személyes megismerkedés a leendő oktatótakkal (avatarjaikkal).
- 10*1 óra webinárium a ustream program segítségével, amely a későbbiek során is visszanézhető, nem kell a megadott időpontban jelen lenni online.
- 5*2 óra Second Life virtuális előadás a programban, előre megbeszélt időpontokban, pótlása ennek is lehetséges, előzetes egyeztetés szükséges.
A kurzus személyes konzultációval kezdődik. A személyes
konzultációk során a résztvevők megismerkedhetnek az oktatás IKT
eszközeivel, bemutatjuk számukra működésüket, használatukat,
technikájukat, előnyeiket és hátrányaikat. Megtapasztalják a
megváltozott tanulási környezetben való munkát, részeseivé válnak a
pedagógusi attitűd átalakulásának. Felismerik a digitális tartalmak
előnyeit. A foglalkozások során olyan IKT-val támogatott pedagógiai,
módszertani, az olasz nyelvtanárokhoz illeszkedő didaktikai és
tanulásszervezési eljárásokra kapnak példát, amelyeket sikeresen
alkalmazhatnak az oktatás folyamatában. A tanulás rugalmas, heterogén
csoportokban (személyre szabottan) zajlik, konstruktivista oktatási
módszerről beszélhetünk. Bemutatni kívánt IKT-eszközök:
- Interaktív tábla használata: az interaktív oktatástechnika szimbólumává vált azáltal, hogy az osztályterembe hozta az addig csak az informatika teremben létező számítógépeket. Léteznek kombi táblák is, amelyek egyesítik a hagyományos zöld, illetve mágneses táblákat, a digitális tábla előnyeivel.
- Interaktív tudásszint felmérésre és kiértékelésre alkalmas eszközök: a tanári munka jelentős részét képezi a tanulók, hallgatók tudásszintjének és képességének a felmérése és kiértékelése. Hagyományosan ez a munka feladatlapok kidolgozásából, sokszorosításából, a feladatlap kitöltetéséből, majd a tesztek egyenkénti kiértékeléséből és az eredmények összesítéséből áll. Ezek a rendszerek lehetővé teszik rögtönzött és előre elkészített kérdéssorok, tesztek, feladatsorok, kvízek összeállítását és feladását, majd az eredmények azonnali megjelenítését és kiértékelését.
- Projektor és vetítővászon (vetítőfelület) - az írásvetítő modern változata: klasszikus multimédiás eszköz, amely már régen minden iskolában megtalálható, azonban az aktívtáblák megjelenésével fejlesztése új lendületet és irányokat kapott. Ma már speciális oktatási projektorokról beszélünk és számos, az oktatási környezethez igazított tulajdonsággal rendelkeznek (közeli, szuper- és ultraközeli vetítők megjelenése). Több modell beépített hangszóróval, esetleg speciális, behajtható konzollal rendelkezik.
- Kézitábla: a vezeték nélküli, mobil távvezérlő kézitábla (röviden távvezérlő kézitábla), lehetővé teszi a digitális tábla (valójában a számítógép) vezeték nélküli, távolról történő vezérlését. Olyasmi, mint egy vezeték nélküli mobil "egérpad"-hoz, ahol az "egér" egy toll- vagy ceruzaszerű eszköz. Használata hasznos lehet a nyelvtanulásban is.
- Webkamera: az óraközi munka rögzítése egy digitális kamerával, majd annak visszajátszása az interaktív táblán lehetőséget ad a tanulók szerepjátékának elemzésére, megbeszélésére. Hasonlóan rögzíthetünk vele órai, természettudományos kísérleteket, demonstrációkat is. Ez a nyelvtanulás során is kiválóan alkalmazható, önmagát visszaellenőrizheti a tanuló. A terv, a webkamera összekötése az interaktív táblával, ezáltal továbbképzéseket, megbeszéléseket tarthatnak a jövendő oktatók majd az ő diákjaiknak.
- Interaktív iskolai asztal: egészen új vívmánya a technikának, többérintős, többtanulós interaktív asztal, kimondottan oktatási környezetbe tervezve. Ezek az eszközök a csoportos tanítás-tanulás új lehetőségeit nyitják meg, mivel lehetőséget adnak több személy (tanuló) egyidejű együttműködésre az asztal interaktív felületén.
- E-könyv olvasók: ez az elektronikus papírt használó eszköz óriási lehetőségeket rejt magában, ha környezetünk és diákok megkímélésére gondolunk. Az eszközben több tucatnyi könyv tartalma tárolható (digitális iskolatáska), külső fényforrás mellett, a szem fárasztása nélkül olvasható (csakúgy, mint a hagyományos papír). Mi elsősorban olasz-magyar és magyar-olasz szótár szoftvert használva szeretnénk megismertetni a leendő oktatóinkat a használatával.
A
10 webinárium témája felöleli az órák megtervezését távoktatásban,
internet segítségével. Megmutatjuk, hogyan lehet előzetesen felmérni a
tanulóink internet- és számítógép-, illetőleg IKT-ismereteit. A
csoportmunka kialakítását a kapott eredmények tükrében, az egyéni
kompetenciák alapján történő feladatok társítását az egyénhez,
csoportokhoz, az online nyelvtanulás hatékonyságát elősegítő programok,
feladatok, “trükkök” bemutatása. Bemutatjuk, hogyan szerekeszthetünk
tanulóink részére letölthető anyagokat, feladatokat, teszteket,
önellenőrzéssel és tanári ellenőrzéssel egyaránt egybekötve. A
teljesítménymérés módszereinek alkalmazott bemutatása.
Az öt Second Life alkalommal szintfelmérést az elsődleges
információk alapján, melyeket az első személyes konzultáción
ismertettünk. A második alkalom egy interaktív tanfolyam levezenylését
takarja, ahogyan egy nyelvtanfolyam órája zajlana virtuális térben. A
harmadik alkalom a virtuális térben fellelhető nyelvcsere programok
megismertetéséről szól. A negyedik alkalommal csoportokban dolgozunk,
csoportjátékokat játszunk és verseny alakul ki a különböző összetételű
csoportok között. Az utolsó alkalom egy teszt megírásáról szól, az óra
második felében a tanulók megtanulnak hasonló teszteket készíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése