Differenciálás

Az elkövetkezendőkben tanári kérésre nem csak saját szellemi tulajdonomat teszem közzé, hanem egyik kedves csoporttársamét, akivel minden előismeretség nélkül egy párba soroltak minket. Ez a blogbejegyzés nem más, mint a távoktatás diadala:) Hiszen azóta sem volt a Second Life-os találkozón, vagy a gmail chat használatán túl személyes kapcsolatunk, mégis közös produktumunkat szeretném bemutatni a tisztelt közönségnek:)  :

„Az oktatási folyamat szintjén az egységességet az együtt oktatott gyerekek számára a megegyező tanulási feltételek biztosítása, a differenciáltságot az eltérő, a tanulói sajátosságokra tekintettel levő tanulási feltételek biztosítása jelenti." 

(M. Nádasi Mária, 1986.)

A differenciálás az oktatási folyamatot alapvetően meghatározó didaktikai alapelv, melyre a folyamat egésze során (tervezés, levezetés, értékelés) figyelemmel kell lennünk.

A differenciálás alapelve szerint a tanulókat a közöttük lévő különbségek szerint kell kezelni.

1.)    Elsődlegesen az alapelv érvényesüléséhez fel kell ismerni a tanulók közötti különbségeket. Mik lehetnek ezek a különbségek? Minden, hiszen tudjuk, hogy nincs két egyforma ember. A tanulás szempontjából a tanulók másfajta tanulási stílusokat képviselnek, és ezek alapján másfajta tanulási utakat járnak is be. Lehet a tanulók auditív, vizuális, dinamikus stb., azaz előnyben részesítheti a hang-, az illusztráló anyagokat, vagy tanulhat könnyebben egyénileg, csendben, vagy csoportban, brainstorming-olva.

A mai modern digitális interaktivitásnak teret adó eszközöknek rengeteg olyan funkciója van, főleg ha rendszergazdaként vagyunk jelen bennük, melyekkel diagnosztizálhatjuk ezeket a különbségeket. Természetesen ki kell, és ki is kell akarni használni ezeket a funkciókat, ha eredményesebbek szeretnénk lenni a folyamatban, azaz célunk, hogy a tanuló minél hatékonyabban sajátítsa el a tananyagot, és így hosszabb távon legyen az anyag sajátja.

Alkalmas technológiai háttér:

-          digitális identitás

-          digitális lábnyom

-          online tevékenységek

2.)    A tanulók közötti különbségeket kezelni is tudni kell. Alapja, hogy senkit sem rekesztünk ki, illetve egyénenként más feladatokat adjunk. Utóbbi nem egyenlő a pedagógusok által oly nagyon kedvelt a jobbnak több, a rosszabbnak kevesebb feladatot adunk „módszerével”. A lényeg a feladatok jellegi különbségében van, például, hogy milyen érzékszervünkre hat visszacsatolva a tanulási stílusokhoz, vagy az egyéni vagy a csoportban való tevékenykedtetésre.

3.)    Végül használjuk a különbségeket! Egy hagyományos kontakt, offline oktatásban a különbségek leginkább nehézséget jelentenek, hiszen a tanár nem tud annyi figyelni, egy helyen és időben. Azonban a blended learningben, vagy a távoktatásban ez a tényező kiküszöbölhető főleg, hogy annyi különféle interaktív WEB 2-es alkalmazás áll lehetőségünkre, amelyek mind máshogy tevékenykedtetik a tanulót.

Mint látható tevékenységközpontú oktatásban sokkal jobban működhet a differenciálás, mivel ha csak feladjuk az anyagot kevéssé fog reflektálni a különbségekre az például, hogy hogyan osztom részekre a tananyagot, hiszen ugyanúgy csak szöveg marad, amit be kell „vágni”; a fentieknek megfelelően viszont a WEB 2-es alkalmazások különbözősége szélesen lefedi a tanulók különbözőségét is.

Ráadásul a kiindulási pontunk, azaz a különbségek felmérése is sokkal egyszerűbb tevékenység közben. Egy szöveg, mint tananyag megtanulása nem sok tanár által is látható tevékenységre sarkallja az egyént, hiszen csak ül előtte, de ha létrehoz produktumot, vagy egy programban navigál, annak rögtön nyoma marad, amit követni is lehet.

A hagyományos iskolában jellemzően készek, szinte előre gyártottak a tanulásszervezés formái. Külsődlegesen határozzák meg a tartalmat (a tantárgyakat NAT), a tanításhoz rendelt időt (óraterv), és a tanulók előrehaladása az évfolyamok meghatározott rendjében történik. A tanulócsoportok és osztályok szervezésének a szempontjai is többnyire adottak, így a differenciálás a hagyományos iskolában a tanításmódszertanra, a tanórára korlátozódik csupán. Az önálló iskolában a tanulásszervezésnek két fő területe határozható meg:  a tanulócsoportok és osztályok szervezése, illetőleg a tananyag kiválasztása (tantárgyi rendszer) és a tanuláshoz szükséges idő (óraterv) megszabása, az iskola által.

Fontos, hogy a tanítást a tanulók képességeihez és tanulási üteméhez lehessen illeszteni, hogy minél hatékonyabb legyen a tanulás, és a megtanultak beépíthetőek legyenek az egyének gondolatába, életvitelébe. Hazánkban igen sokáig a centralizált oktatásügy keretei között fel sem merült a differenciálás lehetősége a tanítási módszereket illetően. Ez nem a pedagógusok és iskolák hibája volt, egyszerűen csak nem rendelkeztek a differenciáláshoz szükséges autonómia képességével. Manapság ezzel már jóval kevésbé van gond, mert az igény megvan az újra. Azonban a differenciáláshoz szükségeltetik a szakértelem mellett, programok és eszközök, melyek megléte elengedhetetlen hozzá.

A differenciált oktatás szükségszerűen jelent kiválasztást, szegregációt is, hiszen a tanulók kisebb-nagyobb csoportját bizonyos sajátosságaik alapján választjuk ki az azonos életkorúak közül. A differenciálásnak az a célja, hogy az egyes tanulók egyéni szükségleteihez igazítsuk az elsajátítandó tananyag tartalmát és szerkezetét, valamint oktatási módszereinket. Természetesen, bizonyos kereteken belül, ameddig a tanterv ez megengedi számunkra. Fontos megjegyezni a csoportok említésénél, hogy a csoportmunka nem azáltal teszi lehetővé a differenciálást, hogy a csoportok mást tanulnak, hanem azáltal, hogy az egyforma és az eltérő feladat megoldásának útját is úgy járják végig, ahogy az a csoport, a csoportot alkotó egyének sajátosságainak megfelel.

Szükséges a differenciálás az oktatásban, mert teret enged a tanulók belső késztetéseinek, valódi döntéseinek, egyéniségük kibontakoztatására is több lehetőséget biztosít, mint egy hagyományos képzés. A differenciálás szükségessé teszi a tanítás során az egyes tanulók számára a képzési célok, a feldolgozandó tartalom, a megoldandó feladat eltérő meghatározását, elvégre csak így lehet tekintettel lenni a tanulók előzetes tudására, motiváltságára, önálló tanulási sajátosságaira.

Hogy a gyakorlatban is el tudjuk képzelni, vegyünk egy osztályt, ahol egy tanórán egy időpontban különböző tanulók dolgozhatnak párhuzamosan csoportmunka és egyéni munka, vagy egyéni munka és páros munka keretében. A tanuló saját fejlődéséért lesz felelős, ha a pedagógus terveit a tanulók elképzeléseivel egyeztetve valósítja meg (pl. projekt módszer, reformpedagógiák.) Ilyenkor a differenciált feladatadás, személyre szabott segítség, csoportok és párok együttműködése természetes részei az oktatási folyamatnak. Az oktatási informatika számos eszközzel támogatja a differenciált tanítást.

Az egyes tanórákon zajló folyamatok középpontjában, optimális esetben a gyereknek kell állnia. A tanárnak pedig az lenne a legfontosabb feladata, hogy a tanuló aktív tevékenységéhez, a tanuláshoz megtervezze, megteremtse és megszervezze a lehető legoptimálisabb feltételeket. És hogy miért fontos mindez az oktatásban? Az ember harmonikus működése, fejlődése elképzelhetetlen önszabályozás nélkül. Ezen képesség működése jelenik meg a döntéshozatalban és a döntéseink következményeinek viselésében. Ez az alapja a személyiség fejlődésének és az egyénnek a közösségben elfoglalt helye alakulásának (ez lényegében az autonómia fogalmát meríti ki). Az alap tehát, hogy minden tanuló (gyerek) fejlődik, ha része egy olyan közösségnek, ahol fontosnak, kompetensnek és autonómnak érezheti magát, és ez kihat életének további területeire és a jövőjére is.

13+1 útmutatási pont felnőttképzőknek a differenciálás alapelvének figyelembevételéhez egy távoktatási, azaz online, elektronikus eszközökkel támogatott tanítási-tanulási folyamatban:

1. Digitális eszközök és alkalmazások sorra vétele az oktatási folyamatban: számítógép, internet, írásvetítő, digitális tábla, mobiltelefon, moodle, mahara, facebook, tanulóközösségek, Second Life, stb.
2. A tanulók szokásainak, tudásának feltérképezése a taneszközök használatával (megalapozó tudás, aktivizálhatóság, önálló és társas munkavégzés, együttműködési képesség, stb.).
3. A megfigyelések elemzése, az egyes tanulók esetében külön-külön.
4. A megfigyelések alapján kategorizálhatjuk, strukturálhatjuk a tanulókat.
5. Csoportok létrehozása a tanulókörnyezetben.
6. Újracsoportosítás, vagyis nemcsak a hasonló képességű tanulók kerülnek egy csoportba, hanem megfordítva, a különböző képességűek, tanulási stílusúak is találkozzanak egy csoportban (homogén-heterogén csoportok).
7. Tananyag tervezése, milyen célokat akarunk elérni.
8. A tananyag tanulókhoz való igazítása, tananyag szerkesztése, létrehozása, interaktívvá tétele (módszerek, eszközök) – célok megosztása a tanulókkal.
9. A csoportok munkájának kibővítése eszközhasználattal – azon eszköz kiválasztása, amely a leginkább praktikus az egyénhez, ill. a csoporthoz illő módszer, tanulási stílus szempontjából – a tanuló bevezetése az eszköz használatába.
10. A tanulók egyéni pedagógiai gondoskodása – önszervezésének ösztönzése.
11. A tanár támogatja a tanuló munkáját, a tanuló munkájának nyomon követése, tanulóközpontúság.
12. A tanuló munkájának önértékelése.
13. A tanuló munkájának tanári értékelése.

13+1 Tapasztalatok, következmények, vélemények cseréje, stb.

 

Készítették: Dikácz Zsófia Anna és Fülöp Viktória