Kicsit megkésve
a bloggal, bár jelentem, sikerült minden lemaradásomat bepótolni, legalábbis
eddig. Egy konferenciára mentem hétvégén, ahonnan ma jöttem csak haza, így most vetettem bele magamat újra az információs
társadalom mindennapjaiba. Bár, a konferencia témája a kábelkommunikácós
technológiák nyomon követése volt, így, hellyel-közzel, de még az információs
társadalom egyes vívmányaival is találkozhattam.
Pont most hallgatom a
következő témahétre vonatkozó podcast-et, ahol arról is szó esett a
konnektivizmus témakörén belül, hogy a pótlás jelen esetben nem lehetséges.
Eleinte nem értettem, hogy miért, most már értelmet nyert. Aki lemarad a
konnektivista csoport gyors változásairól, nem tud reagálni idejében, az végleg
lemarad. A pótlásaimat a három hetes szünetnek köszönhetően meg tudtam tenni,
de a blogokkal (eddig még) nem maradtam el. Az első blogbejegyzés az adott témahéten
azért születik, hogy reflektáljunk az elhangzottakra, míg a második már
reflektálása és összegzése a társak blogbejegyzéseinek. Ezért, ugyan
pótlólagosan, de így fogok tenni. Most az információs társadalom oktatási
szokásaival fogok foglalkozni, értelmezem ami órán elhangzott, és a magam
gondolataiból hozzátennék, és ezeket követően elolvasom a társaim bejegyzéseit,
és a második bejegyzésemben már azokra fogok reagálni. Blogokkal nem szoktam
lemaradni, de ez így sikerült, a munkám most nagyon lefoglalt. De úgy hiszem,
ha már idáig eljutottam, és ha még a webinárium témáját is megszülöm, én már
fel nem adom! Egyébként, témaötlet még nincs, de ha valakinek lenne javaslata
rá, szívesen fogadom :)
Egyértelműen
látható, hogy az internetet használók körében jóval többen mondják azt, hogy az
internet jobbá teszi a világot (inkább könnyebbé, kényelmesebbé,
megismerhetőbbé - az én meglátásom szerint), mint azok között, akik nem
használnak internetet. Ellenben fordítva is működik a dolog: kevesebben vannak
az internethasználók között azok, akik azt állítják, hogy rosszabbá teszi a
világunkat az internet megjelenése (akkor meg minek használják? Ez önmagában is
ellentmondásos, és számomra még képmutató is), mint az internetet nem használók
között (majdnem a duplája). E magyarországi tanulmány szerint tehát, az emberek
többsége úgy véli, hogy az innovatív technikák inkább jobbá teszik a világot,
mintsem rossz hatással lennének rá. Én is ebben hiszek, remélem, a hátrányai
mellett, inkább előnyére válik az emberiségnek a létezése. Peter Cope azt
állítja, hogy "napjainkban a digitális forradalom korát éljük, és a
szilárd alapokra építkező új technológia révén olyan képességekkel
rendelkezünk, mint korábban még sohasem." Ez a képesség, a már oly
sokszor emlegetett digitális kompetenciákat takarja, azt a képességet,
készséget, hogy képesek vagyunk használni a digitális eszközöket. És ha ezeket
oktatási célra is tudjuk fordítani, akkor már jó úton járunk az információs
társadalom korának legújabb oktatási trendje felé.
A
napjainkban formálódó digitális pedagógia célja, hogy a lehető legteljesebb
körben számot vessen mindazokkal a kihívásokkal és lehetőségekkel, amelyek
érintik a tanulókat és pedagógusokat az információs társadalomban. A
megváltozott digitális környezet miatt újra értelmeződnek a tanítási célok és
szerepek. A digitális forradalomnak köszönhetően a zárt oktatási rendszerekbe
is szépen lassan begyűrűznek a technológiai vívmányok, eszközök, melyekkel a
tanulás-oktatás folyamata egy idő bárki számára bárhonnan elérhető
(lesz).
Amikor
a korszerű tanulási-tanítási környezetek tervezését vizsgáltuk a webinárium
során, négy szempontot emelt ki a tanár úr, amik egy korszerű, tanulásra
alkalmas környezetnek feltételei lehetnek:
- Tanulóközpontú tanulási környezet
- Tudásközpontú tanulási környezet
- Értékelés-központú tanulási környezet
- Értékközpontú tanulási környezet
A tanulóközpontú tanulási
környezetnek már a nevében is benne van, a tanuló van a középpontban, ő köré
szerveződik minden, hozzá igazodik a tanár, és az ő igényeiből indulnak ki. A
tudásközpontú tanulási környezet középpontjában maga az oktatási tartalom áll,
és az, hogy ez hogyan, mi módon jelenjen meg az oktatási környezetben. A
környezetet kialakító oktatók igyekeznek rugalmas tanulási egységekkel dolgozni,
ezzel is támogatva tanulóikat. Az értékelés-központú tanulási környezet
esetében, ahogy az ő nevében is benne rejlik, az értékelés az elsődleges eleme.
Az értékelésnél a formatív értékelési módot preferálja, mely részletes
eredményelemzés alapján a gyakori visszajelzésre, a fejlődés nyomon követésére
törekszik, és ezzel elsősorban az elmaradások mielőbbi korrigálását, az
adaptációt segíti. Az értékelés-központú tanulási környezet során értékelési
pontok jönnek létre, és ezekre épül maga a tanulási környezet is. A negyedik, a
közösségközpontú tanulási környezet, ahol a csoportmunkára, a közösségi terekre
és online felületekre helyezik a hangsúlyt. Ezen csoportokon belül igen
hatékony kommunikációáramlat működik, hiszen, egy közös felületen történik a
kommunikáció és a feladatok megvitatása is. Ilyen a facebook-on működő KONNEKT
csoport is, amivel elérték az oktatók, hogy a tagjai nem akarnak kilépni, hanem
sokkal inkább egy egységként működik, a benne résztvevők segítik, támogatják
egymást, egymástól tanulnak. A négy szempont nagy általánosságban egyszerre van
jelen az oktatás különböző színterein, de korántsem egyenlő arányokban. Az
egyik a másik kárára nagyobb hatalmat élvez egyes tanulási környezetben.
Kérdés tehát, a fentiek
tudatában, hogy a hazai közoktatásban - általános iskolától a felsőoktatásig -
vajon melyik van jelen túlnyomórészt? Jellemzően értékelés-központúak a hazai
tanulási környezetek. Ez nagyrészt a bizalmatlanságnak köszönhető (amin nem
csodálkozik néha az ember), mert a tanár nem hiszi el a diákjáról, hogy tanult,
ezért inkább állandó ellenőrzés alá vonja tanulóit. Nem tudom, hogy ez jó
módszer-e, vagy inkább kényelmes, vagy ez-e a legbiztonságosabb, vagy
leghatékonyabb arra, hogy a tanuló tudja a leadott anyagot. Egyfajta megfélemlítést
érzek benne, és még azt a régi oktatási stílust, amikor a tanár "szereti
éreztetni" a hatalmát a tanulóival. Másfelől viszont, ha kontroll nélkül
maradnak a tanulók, az értékelés hiányában céltalanságot érezhetnek, és nem
kapnak visszacsatolást, választ teljesítményükre, nem tudják mérni, hogy hol
helyezkednek a képzeletbeli tudásskálán. Szóval, biztos vagyok benne, hogy
elengedhetetlen az értékelés az oktatásban, mind online, mind offline, de
nemcsak erre kell a hangsúlyt helyezni elsődlegesen.
És ha már értékelés, az
értékelés módjai lehet szummatív, formatív vagy diagnosztikus. A pedagógiai
értékelés alapfunkcióinak rendszere mintegy negyven éve ismert és viszonylag
jól definiált, ennek ellenére időről-időre újraélednek a rendszert értelmező,
az egyes funkciók működését, hatásait vizsgáló kutatások, illetve egyik vagy
másik értékelési funkció alkalmazási körét kiterjesztő, új lehetőségeit kereső
kísérletek. Vidákovich Tibor teszi fel a kérdést a Fejlesztő értékelés: a
formatív értékelés újrafelfedezése című munkájában, hogy "Mivel
magyarázható az, hogy korábban a diagnosztikus, napjainkban pedig a formatív
értékelést elemezzük átfogó, az oktató-nevelő tevékenység egészére ható,
fejlesztő tényezőként?", majd rögtön meg is válaszolja a kérdést: "Mindkét
értékelési típus népszerűsége mögött az az általános szemléletváltozás áll,
amely a pedagógiai értékelési kutatások után némi késleltetéssel már az iskolai
gyakorlatban is megjelent. A pedagógiai tevékenység hatékonyságának növeléséhez
szükséges, hogy többet tudjunk meg a tanulókról, tanulócsoportokról, és ezáltal
segítsük a pedagógiai munka tervezését, tudatosabb irányítását. Ezért a
hagyományos osztályozási és egyéb minősítési feladatok mellett erősödik a
szabályozást jobban támogató diagnosztikus és formatív funkciók, a fejlesztést
segítő értékelés szerepe." A diagnosztikus és a formatív értékelés
különböző módon segíti a szabályozást. Míg a diagnosztikus értékelés az
eredmények részletes feltérképezése mellett a háttértényezők, az elmaradások
okainak feltárására koncentrál, és ezzel elsősorban a tervezést és az
innovációt támogatja, addig a formatív értékelés az ugyancsak részletes
eredményelemzés alapján a gyakori visszajelzésre, a fejlődés nyomonkövetésére
törekszik, és ezzel elsősorban az elmaradások mielőbbi korrigálását, az
adaptációt segíti. A két értékelési típus rokon abban, hogy eszköztáruk igen
gazdag, mérőeszközeik kidolgozása pedig sokszor speciális szakértelmet igényel,
ezért terjedésük növeli a szakértők által kidolgozott mérőeszközök iránti
keresletet, illetve a pedagógiai értékelési, mérőeszköz-szerkesztési ismeretek
elsajátítása iránti igényt.

Egyelőre ennyi, itt egy kicsit
felfüggesztem a témát. A mindjárt következő blogbejegyzésemben szeretném
folytatni a tanulási környezetek modelljeivel, a tradicionális és progresszív
tanulási környezetek összehasonlításával, a komplementer tanulási környezettel, illetve egy pár szó erejéig a virtuális kampusszal és a blended learning-gel, és most beleolvasgatok a többiek
irományaiba is, és ezekre reflektálnék, mert általában nagyon jókat írnak a
csoporttársak, és néha olyan témát vetnek fel, ami nekem eszembe sem jut a
témát illetően.
Addig is, jó olvasgatást! :)
Kedves Viki, nagyon tetszett a bejegyzésed, főleg, hogy az értékelést jártad körbe. Egy általad is idézett mondatra reflektálnék: "Ezért a hagyományos osztályozási és egyéb minősítési feladatok mellett erősödik a szabályozást jobban támogató diagnosztikus és formatív funkciók, a fejlesztést segítő értékelés szerepe." - Ebből és a többi mondatból is úgy tűnt nekem, mintha az értékelésnek nem lenne a tanuló számára is fontos visszacsatolási funkciója. Ezt persze nem úgy értem, hogy irasson a tanár röpdolgozatot, hanem úgy, ahogyan például a mi konnekt kurzusunkban (itt mondjuk egymástól kapjuk az "értékelést"), folyamatos reflexió legyen a tanuló munkájára.
VálaszTörlés