Kockázatok és függőség a digitális világban - reflexió folytatása

Rögtön egy kis képregénnyel nyitnék:

:))) Még szerencse, hogy az ember nem esik csapdába :D 

A biztonsági és személyességi kockázatok előtt egy kis adalék még a függőséghez visszatérve. Azért nem tudok elmenni még mindig mellette, mert ahogy szerintem mindenki más, én is találkozom ezzel a világban. A baj nálam ott kezdődik, amikor gyerekek válnak már korán függővé. Előző bejegyzésemben személyes példát is említettem rá, és igazából arra szeretnék rájönni, mi lehet ennek a megoldása? Az a véleményem, hogy a mai gyerek már nagyon korán a gép elé kerülnek, lehet, hogy eleinte csak a szüleiket szeretnék utánozni, de aztán ott is maradnak ők is. Vagy korán megkapjuk az első számítógépüket, vagy ők, vagy az idősebb testvérek, vagy (szerencsésebb esetben) az iskolában (és talán még nem az óvodában) találkoznak a számítógéppel. És az eleinte ritkán használt gép, időről-időre tovább marad bekapcsolva, és egyre gyakrabban használódik. Egy gyerek érdeklődését talán leginkább a színes, szép grafikájú játékszoftverek fogják meg először, de, mivel tanultuk korábban, hogy ez a mostani generáció kissé türelmetlen, és azonnali visszaigazolásokra, ingerekre van "kiéhezve", egy idő után, előbb vagy később, de megunja a játékot, és ha nincs új, belép a képbe az internethasználat. Nem tudom behatárolni, hogy pontosan meddig, de a szülők kellő odafigyeléssel, bizonyos korig tudják kezelni a problémát. 

Jónéhány évvel ezelőtt, amikor az egyik mobilszolgáltatónál dolgoztam, volt szerencsém találkozni azzal a problémával, amikor a szülők túl korán vettek gyermekeiknek mobiltelefont. Először csak azért, hogy hasonlíthassanak Apára és Anyára, és nem is kell feltölteni, csak játszani szeretnek vele. Aztán már azért, mert a másik gyereknek is van telefonja az iskolában. Megjegyzem, egészen alsó tagozatosokról beszélünk. Akkor elcsodálkoztam, hogy miért csinálják ezt? Akkoriban nem is engedték be a mobiltelefonokat az általános iskolába (még az én időmben, középiskolás koromban kezdtek el terjedni - emlékeztek a Nokia 3210-esre, amin mindenki a kukacos játékot játszotta? :D - de ezt se igazán tolerálta a tanári kar, mert elvonta a figyelmet az óráról), néhány évvel később pedig már több kisgyereknek is volt, akik azért kapták, a szülő mondta így, hogy mindig elérhető legyen a gyerek. De egy kisgyerek, akit Anya visz, Apa hoz, köztes időben az iskolában ül a tanárok szárnyai alatt, akkor mikor kell tudni, hogy hol van? Ha nem az iskolában akkor otthon. Vagy maximum edzésen, ahova szintén a szülők vitték el... Talán, ha két osztálytárs szeretné megvitatni, mi is volt a házi feladat környezetből, de erre fenntartani számukra mobiltelefont? Ma már megint máshogy van, mint pár évvel korábban, nem is csak egy-két gyereknek van telefonja, hanem majdnem mindnek, hiszen ők sem akarnak lemaradni társaiktól, és addig könyörögnek és rimánkodnak otthon, amíg a szülők beadják a derekukat. Én sokáig úgy gondoltam, hogy 14 éves kor alatt felesleges a mobiltelefon, de a fejlődést nem tudom megállítani, ahogyan a gyerekek fékezhetetlen kíváncsiságát és érzékeiket a kütyükhöz. És itt most nem arról van csak szó, hogy van a gépfüggő és könyvfüggő gyerek - mert ennek az ötvözetét, az e-könyvolvasót is feltalálták már.

Amellett, hogy az életünk elképzelhetetlen az internet és eszközei nélkül, néha szükségünk van a nélküle eltöltött pillanatokra, tevékenységekre is. A játékok, számítógépes programok, sokaknak a munkája, az internet, szinte a géphez láncolják az embert. Ő pedig önként és dalolva feláldozza drága idejét, türelmét, mint felhasználó. Sokkal könnyebb függővé válni, ha valaki olyan eszközöket használ, amelyek a modern technika és technológia felső szintjén foglalnak el előkelő helyet, a játék, a munka és a szórakozás nagyobb élményt, és még több időt jelent a felhasználó számára az ilyen eszközökkel. És akkor még nem is említettem a játékfüggőséget, amely az internetes és PC játékok következménye. Erről a következő leírást találtam:

"Az internet – és különösen a játékok – a felhasználót szinte a géphez láncolják, az érzékek a végletekig feszülnek, ám ha a játékot siker is koronázza, a játékos megnyugvásra nem találhat, mert ez a játékszenvedély újrateremti önmagát. A számítógép adta kaland kimeríthetetlen, egy-egy fociprogrammal például a szituációk változatossága miatt évekig el lehet játszani, de ugyanígy a stratégiai játékok sem ismétlik önmagukat." "Az ilyen internetes játékok veszélyeztetik a normális emberi életet, mivel a felhasználó, ha teheti, akár 10–12 órát is – az emberek helyett – a géppel tölt. Egy jó könyvbe is bele lehet felejtkezni, ezt is nehéz letenni, ám míg az olvasás fejleszti személyiségünket, agyunkat, addig a céltalan szörfözés, a szexuális tartalmú oldalak nézegetése, zenék monomániás letöltögetése vagy a legtöbb számítógépes játék éppen ellenkező hatást vált ki, beszűkíti személyiségünket."  

A sydney-i egyetem egyik kutatóprofesszora, Vladan Starcevic azt vizsgálta 2000 fő bevonásával egyik kutatásában, hogy a számítógépes játékok milyen mértékben okoznak/okozhatnak függőséget. Világméretekben nézve számomra döbbenetes végeredmény született, vagyis, minden 12. ember, aki számítógépes játékokat játszik, súlyos függőségben szenved. A professzor így nyilatkozott a jelenségről: „Egész életük a számítógépes játékok körül forog, ami egyértelműen a függőség jele. Ráadásul úgy tűnik, hogy más mentális problémáik is vannak, amelyek a túlságosan intenzív videojáték használatban manifesztálódnak”. Az is további problémát jelenthet, hogy milyen tünetekkel és viselkedés változásokkal járhat együtt a probléma. Hajlamos lehet az illető a depresszióra, és viselkedése igen antiszociálissá válhat. Azonban a kutatók hangsúlyozzák, hogy ezek már a szélsőségek, a legtöbb ember nem szenved függőségben (8% lett az aránya a súlyosan függőknek). Dr. Buda Béla cikke, Az elektronikus kommunikáció árnyoldalai? c. cikkében a számítógép- és mobiltelefon-függőség könnyű kialakulására és veszélyeire figyelmeztet, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ugyanazok az aggályok a filmmel, a televízióval és a vezetékes telefonnal kapcsolatban is felmerültek, amiket most ezekkel az új eszközökkel kapcsolatban hallunk. Azt is megemlíti, hogy a függőség kialakulását nem lehet egyértelműen megállapítani, mert sokszor a túlhasználat egy adott életszakasz sajátosságaihoz tartozik (a fiatalkori kísérletezések a kapcsolatteremtéssel ide tartoznak, és aztán el is múlnak beavatkozás nélkül).

Annyiban megvédeném a játékokat, hogy a stratégiai, logikai és szervezőkészségünket is nagyban fejleszthetik, tehát, általánosítani nem szeretnék. A párom legtöbb x-box játéka pedig az idegen nyelvi érzékét és tudását teszi próbára, hiszen egy ilyen kis ország beszélte nyelv, mint amilyen a miénk is, nem elég nagy kihívás a játékok számára, így nem is fordítják le magyarra a játékok szövegét, James Bond-nak végig angolul kell kommunikálnia, és ha nem érti, mi a küldetése, a játékot nem lehet játszani sem. :) A legtöbb játékkal inkább olyan gondom van, hogy túl korán kezdik el játszani a gyerekek, amikor még egészen más lenne a "dolguk". Ráérnek még éjszakákon át játszani a stratégiai játékokat, amik, ha egyszer valaki benne van, valóban lehetnek nagyon életszerűek, izgalmasak, és az ember pillanatok alatt kizárja a külvilágot. De azért csak óvatosan velük! És itt egy cikk(1) arra, hogy a gyerekek tényleg túl korán kezdik el használni az internetet. Az 5-7 év korainak számít vajon? Ha az én gyerekkoromat nézzük, én 20 évvel ezelőtt voltam ennyi idős, ahhoz borzasztóan korainak számított volna, pláne hogy az internet csak ez időtájt született. Ma, ebben a felgyorsult világunkban, a modern technikai vívmányokkal talán már nem akkora csoda, de számomra akkor is durva, hogy 8 éves gyerekek töltenek le internetről filmeket...

Csak óvatosan a Facebook-kal is! A következő cikk(2) arról számol be, hogy szabályosan testi és lelki tüneteket produkál az emberi szervezet, ha megvonják tőle az információt, jelen esetben a Facebook csatornáján keresztül futó információkat. Persze, itt sem beszélhetünk nagy számokról, szerencsére, de nyugtalanító, hogy olyan szükséglet alakul ki a Facebook információárama után, mint az éhező népeknek a kenyér után. Talán még helytálló is a hasonlatom néhány felhasználó tekintetében. 

Viszont itt is kihangsúlyoznám, amit az előző bejegyzésemben leírtam: a függőség nem a mértékkel arányos, a függőség azt jelenti, hogy az illető nem tud meglenni valami nélkül. Amíg tudunk létezni (még ha néha nehezen is) a telefonunk, számítógépünk, internet és a többi elektronikai, infokommunikációs eszköz nélkül, addig nincs probléma. Amíg örömet okoz egy frissítő séta a Duna partján a tavaszi napsütésben, addig nem beszélhetünk infokommunikációs függőségről! :)

Végezetül egy teszt, annak eldöntésére, hogy vajon számítógép függők vagyunk-e:

Az előző blogbejegyzésemben megemlítettem, hogy a kockázatok terén, a személyességgel és a biztonsággal afoglalkozó témákat részletezni fogom a következő (jelen) bejegyzésben. A függőségről mára ennyit, akinek lenne hozzáfűznivalója, megteszi úgyis, vissza az egyéb kockázatokhoz.

 

A személyesség is lehet kockázat, amennyiben valaki teljesen felvállalja személyiségét, vagy amennyiben teljesen más identitást ölt magára. Az anonimitás amúgy is csökkenti a másokkal való kapcsolat lehetséges szorongását. A megfigyelések szerint, az anonim kapcsolatokban könnyebben alakul ki intimitás, és a társas interakciók is jobban kontrollálhatók. Erről a kockázatról eszembe jut egy film, aminek a címére már sajnos, nem emlékszem, de arról szólt, hogy egy 10-12 év körüli kislány rendszeresen chat-elgetett a saját számítógépéről a barátnőivel, ám egy napon egy vele egykorú fiú is belépett a képbe. Aztán vele beszélgetett a chat szobában. A kisfiú találkozni akar vele, a szülei pedig rájönnek minderre. Az anyja megtiltja neki, és kiderül, hogy a helyi rendőrség már nyomoz egy ideje pedofilok után, akik chat útján csábítják el áldozataikat, és személyes találkára bírják rá a gyerekeket. Ahogy persze lennie kell, kiderül, hogy az állítólagos kisfiú egy középkorú beteg ember, pedofil hajlamokkal. Végül aztán az anyuka segítségével buktatják le, és lecsap rá a rendőrség, de arra hívja fel a figyelmet, hogy vigyázzunk gyermekeinkre, és nem árt, ha tudunk róla, milyen oldalakat néz meg, mit csinál az interneten, tisztában van-e a veszélyekkel?! Az internet arctalansága felvethet egy másik problémát is, amikor az online kapcsolatok és a valódi kapcsolatok szállnak harcba egymással, hogy végül ki jön ki győztesként, az csak a felhasználón múlik. Mint ahogyan az is, mennyire szeretne torzítani saját online-énjén. Hiszen önkifejezés esetén mutathat nem valós információkat is az online személyiség. Ha akarom, lehetek egy francia balett táncosnő, aki éppen turnéra készül, erre a dörzsölt internethasználók rájönnek, hogy nem feltétlenül valós, de a jóhiszeműeket, naivakat sajnos, könnyű félrevezetni.

A biztonsági kockázatokat illetően három attribútumot említettünk az órán, az információs asszimetriát, a rejtettséget és a kontrollálhatatlanságot. Az információs asszimetria, amikor a megfigyelt gyanútlan, a megfigyelő többet tud a megfigyeltről, mint fordítva. Ez számomra kimeríti a kémkedés fogalmát. A rejtettség, ez esetben nem a megfigyelési folyamat rejtettségét jelenti, hanem az adatgyűjtő személye és az adatfelhasználás marad láthatatlan a megfigyelt számára. Vagyis rejtve marad előttünk, ki és hogyan nyeri ki az adatainkat a gépünkről. A kontrollálhatatlanság lényege, hogy a megfigyelt nem tud tiltakozni, nem tudja elkerülni, a folyamatot nem, vagy csak alig tudja befolyásolni. A probléma ott gyökerezik, hogy a felhasználók vakon bíznak az internetben, nem mérlegelnek, nem számolnak a következményekkel. Az egyik barátnőmet nem engedte el a cége egész nyáron szabadságra. Nagyon szeretett volna elmenni nyaralni, ezért kiíratta magát betegszabadságra, ráadásul még egy kórházi igazolást is szerzett, de amikorra az igazolása szólt, ő Horvátországban süttette magát. Aztán később nem merte kirakni a nyaralási fotókat facebook-ra, mert félt, hogy lebuktatnák őt. Nem az alkalmazásokat kell hibáztatni, ha lebukunk, hanem saját magunkat és a saját tudatlanságunkat. A biztonságot nem baj, ha túlértékelik, de az egyszer biztos, hogy az emberek azt hiszik, hogy az egész világot az ő titkaik érdeklik. Azonban ez nem így van, egészen addig, amíg az illető be nem kerül a rivaldafénybe. :)

Egy új fogalom került elő, a kukkoló társadalom fogalma. A magyarok többsége nincs tisztában az adatvédelmi törvénnyel, miközben egy percig sem aggódnak, hogy mit osztanak meg magukról az interneten. A fiatalok többsége pedig nem ismeri fel, hogy mivel jár a közösségi oldalakon zajló kommunikáció. Ma tömegek élvezik az előnyeit a kényelmes információszerzésnek (Google), információ-megosztásnak (YouTube), közösségépítésnek (Facebook), de nem jönnek rá, hogy ennek komoly ára van. Az egy dolog, hogy két ember más-más hirdetéseket lát a saját facebook site-ján, attól függően, hogy mit szokott nézegetni, de a kéretlen célzott e-mailek (spam) tömege már semmiképp, az adatbányászat pedig még kevésbé, vagyis hogy olyan hajlamainkat is elemezzék ismeretlenek, amiről magunknak sincs tudomásunk. Ez a felhasználókat irányítható pénzköltő gépekké, szavazógépekké változtatja. Ha telefonálunk, e-mailezünk, SMS-t írunk vagy chat-elünk, az egész kapcsolati hálónkat rögzítik és tárolják a szolgáltatók. Hogy ki fér hozzá, azt mi nem tudjuk. De ha csak a zsebünkben van is a mobiltelefon, már látható, hogy merre járunk, kivel találkozunk, de még az is, melyik utcának, melyik kávézójában ülünk éppen. Akárhogy is nézem, félelmetes az egész Nagy Testvér mindent lát szituáció... Ha otthon hagyjuk is a mobilunkat, akkor sem mehetünk ki az utcára anélkül, hogy köztéri kamerák meg ne figyelnének, de bent az üzletekben is vannak kamerák és figyel valaki a vezérlőszobában. Nem is beszélve a műholdas figyelőrendszerekről. És mit tehetünk mindez ellen? A következőt találtam megoldás gyanánt: "A legfontosabb felismerése, hogy a technika ma már mindent lehetővé tesz, de nem szabad, hogy a technika és a mögöttük állók irányítsák az életünket. Ismét meg kell tanulnunk, hogy nem mindent szabad, amit lehet, és nem mindent illik, amit szabad.