Esélyegyenlőtlenség, függőség a digitális világban

Az elmúlt szerdai webináriumon végre előkerült a más oly sok bejegyzésben látott és emlegetett függőség. Ami azt illeti, már vártam a témát, mert néha az volt az érzésem a tanár urat hallgatva, hogy persze, kialakulhat az interneten és mindenféle web2.0-ás alkalmazásokon töltött idő alatt függőség, de ez korántsem lenne orvosi eset. Ezzel én nem értek egyet. Ha csak arra gondolok, hogy az előző bejegyzésem végén említettem a tanár úr által felsorolt statisztikákból, volt köztük egy olyan is, amikor megkérdezték a felhasználókat, hányan szeretnének saját avatart. A válaszadók 55%-a szeretne saját avatart. Azt nem írtam le, de azt is megkérdezték, vajon mennyi az átlagosan a Second Life-ban eltöltött idő a felhasználói által, és mennyi számít ebből már függőségnek? A válasz megdöbbentő volt, 9 óránál húztak határvonalat, aki ennél többet tartózkodik online a virtuális térben, az már függő... Tehát, ha csak 8 órát vagyok ott naponta, mondjuk ez jelenti a 8 óra szórakozást, az teljesen normális a válaszadók többsége szerint... Az én szám is tátva maradt ám!

Szót ejtettünk a digitális kultúrát veszélyeztető kockázatokról, külön kiemelve a függőséget, és az esélyegyenlőtlenségről.

Amikor esélyegyenlőtlenségről beszélünk, nekem speciel egyből az jut eszembe, hogy vannak olyan emberek is a világban, akik egyáltalán nem jutnak hozzá az információs technológia adta berendezésekhez. De nem is kell olyan messzire menni, hiszen, hazánkban is biztos vagyok benne, hogy van olyan szegényebb körülmények között élő térség, község, iskola, család, akik nem tudják megengedni maguknak. Ez hűen tükrözi a társadalmi különbségeket, ez, véleményem szerint, gazdasági és társadalmi probléma. Ahogyan az is, hogyha mégis jut egy szerényebb körülmények között élő családnak számítógép, és ne adj isten, még támogatást is kapnak internethasználatra a helyi önkormányzattól, valamelyik alapcsomagra, attól még nem feltétlenül lesznek ugyanolyan feltételei az internethasználathoz, mint egy jómódú család sarjának, aki a legújabb IPad-jén keresztül tolja az internetet, és hipersebességgel hasít az sávszélessége (itt egyből az új UPC reklám ugrott be nekem :) ). Ha annyit állapítunk meg első körben, hogy mindkettő rendelkezik internettel, a megállapítás idáig lesz helytálló, mert a kettőt azért mégsem lehet egy kalap alatt említeni (minőségi hozzáférés). És az már gazdasági probléma, hogy nem tudja mindenki megengedni magának a nagyobb sávszélességet, és a legújabb fejlesztésű laptopokat. Egy olyan kérdés merült fel az órán, ami engem is jó pár napra elgondolkoztatott, hogy vajon a digitális leszakadók irányába koncentrálódjon-e a figyelem, és mondjunk le cserébe arról, hogy élharcosai lehessünk a legújabb technológiáknak? Melyik a fontosabb? A haladás továbbvitele, vagy a lemaradás pótlása? A lemaradók felkarolása vagy az élvonalbeli fejlődés? Azt hiszem, egy kicsit mindkettő. Nem jó továbbnövelni a szakadékot, de mi sem maradhatunk el a világ más országainak digitális fejlődésétől. Vajon megoldható egyszerre mindkettő? Mint minden, ez is pénz kérdése...

Azonban előfordul, hogy nem a tárgyi feltételekkel van hátrányban valaki, hanem a digitális műveltsége nem akkora mértékű, hogy helytálljon. Mindkét helyzet egyfajta digitális szakadék megjelenését eredményezi. A szakadék-metafora arra utal, hogy a társadalom szélsőségesen elszeparálódhat a digitális írástudás, az infó-kommunikációs eszközök használata szempontjából. A szegregált információs társadalomban szakadék képződik a digitális írástudatlanok és az írástudók között. A digitális szakadékok keletkezése, elmélyülése egy olyan új jelenségre utal, amelynek a társadalmi rétegződés szempontjából is jelentősége van. Fontos kérdéssé vált az, hogy a megfigyelt társadalmi-demográfiai különbségek az IKT eszközök hozzáférési és használati szintjében milyen mélységűek: áthidalható törésvonalak, vagy egyre szélesedő szakadékok? 

A homodigitalis.hu lapon találtam a következőt, milyen okai lehetnek ennek a digitális szakadéknak:

A digitális szakadék kialakulásának, mélyülésének okait a következő fő csoportokba sorolhatjuk:

• Gazdasági természetű okok: például magas PC árak, nincs olyan hely, ahol ingyen vagy nagyon olcsón lehet internetet használni, stb...
• Társadalmi természetű okok: például eltérő iskolai végzettség, jövedelmi szint, lakóhely, stb.…
• Kulturális, tudatosságbeli okok: nincs rá szüksége, még nem látta a hasznát, nincs mintaadó réteg, stb...
• És tartalmi okok: nincs őt érdeklő tartalom vagy szolgáltatás, vagy nem érhető el az anyanyelvén, elégtelenek az információk stb...

Tehát, technikai akadályok vagy társadalmi korlátok, de a digitális műveltség hiánya is mind-mind az esélyegyenlőtlenség kategóriájába sorolható. És, ahogy a tanár úr mondta, belép a képbe az "elefánt effektus", vagyis mikor mindenfélével próbáljuk palástolni a valódi okokat. Már megint a "technika ördöge" fogott ki rajtam, mondjuk, de valójában, lehetséges, hogy a motiváció hiányzik ahhoz, hogy a feladatot végrehajtsuk. A technikai hiányosságok teret adnak az attitűdök, motiváció elfedésére. Felmerült, hogy egy iskola épületének a tetőszerkezetét fel kellene újítani, azonban a számítógép állománya is igen korszerűtlen, de pénz csak egyikre lenne. Mi a teendő ilyenkor? Erre is rásüthetjük, hogy "elefánt effektusról" van szó, hiszen, mindig fogunk olyat találni, amire el lehetne költeni a pénzt, és az nem a digitális technológia vívmánya, azonban, egyszer az iskolának is teret kell majd engednie a gépparkja fejlesztéséhez, mert máskülönben diákjai lemaradnak. Fontos a tető, de fontos a digitális fejlődés is. Egy idealista világban mindkettőt fel lehetne újítani, de a mi kevésbé idealista világunkban is meg lehet oldani, hogy ne ázzanak be a termek, de mégis legyenek nagyobb tudású gépek a tanulók előtt. Ez, szerintem, hozzáállás kérdése. 

Ha már hozzáállás. Sajnos, a technikai hozzáférés nemcsak az infrastruktúra hiánya miatt sérülhet, hanem döntés következménye is lehet. Ha valaki szándékosan dönt úgy, hogy nem kíván részt venni a digitális fejlődésben. Ha egy gyerek szülei úgy döntenek, gyermeküknek nincsen szüksége számítógépre, internetre, az a szülő döntése, és bár, a gyermekét szeretné megvédeni, csak árt a gyerek szocializálódásának azzal, hogy szakadékot teremt közte és a társai között. Az megint másik kérdés, hogy az internet- és eszközhasználat szocio-ökonómiai státusz függvénye, és nem is mindenki teheti meg, hogy a legújabb gépet megvehesse, vagy hogy egyáltalán számítógéphez juthasson, de ma már vannak internetkávézók (rengeteg gyereket szoktam ezekben látni), ingyenesen lehet használni az iskolai, könyvtári számítógépeket, és egymásnál is összegyűlhetnek többen gyerekek internetezni. De akit szándékosan nem engednek, talán még tiltanak is, az szó szerint le fog maradni, nemcsak a társaihoz képest, de globális méretekhez viszonyítottan is. A kapcsolódás hiánya számos problémát vet fel, de egyértelműen nem a jó irányba mutat. Egyfajta társadalmi veszteséget fog szülni, eltorzul az illető világképe és óriási kulturális lemaradásról beszélhetünk esetében. Ennek megoldása társadalompolitikai kérdés, és sajnos, bár, ez magánvélemény, még nem látom ebben az alagút végét. Hiába vannak a felzárkóztatások, és hiába vannak civil és társadalmi megmozdulások ennek segítésére, ezekre a célokra, pontosan nem tudom, mennyi tőke lehet elkülönítve, de gyanítom, hogy jóval szerényebb összeg, mint amire igazán szükség lenne, így ennek a helyzetnek a megoldása még várat magára egy kicsit.

Az eszköz- és internethasználat, azon kívül, hogy szakadékot teremt a társadalomban, a pozitív tulajdonságai és előnye ellenére rengeteg kockázatot is teremt. Belegondolt már abba valaki, hogy mi van akkor, ha egy fontos esszé vagy hosszú szöveg, monológ írása közben egyszer csak elmegy az áram? És rosszabb esetben elveszett minden, amit monitorra vetettünk. Vagy ha észre sem vesszük, és betörnek a gépünkre, ellopják egy projekt leírását, melyen már régóta dolgozunk? Ezek mind technológiai kockázatok, és bármikor bekövetkezhetnek. Persze, tegyük hozzá, hogy, bár sérülékenyek a hálózatok, az új technikák újabb és újabb biztonsági technológiákat is hoztak magukkal, tehát ez is modernizálódik, nemcsak az eszközök, hanem a védelmük is. Az informatikai bűnözés egy másik válfaja a technológiai kockázatoknak, és sajnos, a legtöbb esetben a felhasználó "generálja" saját magának a bajt: pl. jelszava: 12345 vagy a születési dátuma (Nem mondom, hogy melyik rokonom ilyenkor azzal védekezik, hogy nem tudna már mást megjegyezni, és inkább mindenhol ez a jelszava). De idetartoznak azok a spam-ek, vagy kéretlen levelek is, amik, ráadásul teljesen hibás fordításokkal arra biztatnak, nyisd meg a kapott levelet, mert nyertél a nyereményjátékukon, csak el kell küldened a banki adataidat, és már utalják is a pénzt neked :) Van még olyan aki ennek bedől? Rendszeres internethasználók között egész biztosan nincs, de akik újak a közösségben, még hozzáállhatnak naivan a dologhoz, az ő adataikat pedig ily módon már könnyű megszerezni. 

Az eszköz- és internethasználat pszichológiai kockázatokkal is járhat, ilyen pl., hogy egyértelműsítsem, amikor úgy gondoljuk, hogy semmire nem kell emlékezni, majd a google megmondja a választ... Nem kell nyelvet tanulni, majd interneten lefordítom a szotar.sztaki.hu programmal akármilyen nyelvről akármilyen nyelvűre a szavakat és kifejezéseket. Ami talán kiemelkedő probléma lehet a témán belül, az az identitás változtathatósága, bemész egy chat szobába, vagy egy oldalra regisztrálsz felhasználóként, és az lehetsz, aki csak akarsz, határok nélkül. Ha francia balett-táncos akarok lenni, aki a turnéjára készül, csak felveszem ezt a szerepet, és elszabadul az online-én. Az már megint egy másik kérdés, hogy a sokat tapasztalt internetfelhasználók azért kiszűrik azokat, akik lódítanak, de nem mindenki tartozik a "régi motorosok" klubjába. A fantáziájukat akkor is kiélhetik azok, akik erre vágynak az internet arctalanságának köszönhetően. És bár probléma és kockázat, de mégsem ez a legveszélyesebb és legfontosabb momentum.

Eljutottunk az egyik legkockázatosabb következményhez, a függőséghez. A tanár úr szerint eltereli másról a figyelmet, de akkor sem szabad elmenni mellette. Nekem egyből az unokaöcsém ugrik be, aki most lesz 11 éves (éppen holnap), és még a nyári szünetben is alig lehet kirobbantani a szobájából, mert a gépe (saját gépe van, ahogy a nővérének is!!) előtt ül, és azt püföli... :S Kövezzenek meg, de szerintem, ez aggasztó! Nemcsak a gyerekkorát veszi el a gép, hanem a személyes és szociális kapcsolatainak sem tesz jót (azt már nem is mesélem, hogy nem akar az iskolai osztálykirándulásra menni, mert azt mondja, nincsenek barátai, inkább otthon maradna a számítógéppel). Ez egy igen szélsőséges példának tűnhet, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy akkor is van ilyen, és már ilyen fiatal korban (mert jó pár éve van már számítógépe, playstation játéka, és a kedvencei a verekedős, harcolós, gyilkolászós játékok - ez csak további súlyos problémákat vet fel, de ez nem a témához tartozik). A függőséghez értékítélet tartozik, és én most elárultam az általam értékeknek tekintetteket. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne használjanak számítógépet a gyerekek, de erről a gépfüggőségről eszembe jut egy nem is olyan régi Bruce Willis film, a Hasonmás. "2054-ben az emberek robot hasonmásaikat használják a mindennapi életben, hogy helyettesítsék saját magukat. Így az élet biztonságosabb, mert baleset, szándékos rongálás vagy akár fegyveres támadás esetén is csak a robot test sérül, a tulajdonosa biztonságban van otthonában." Ez azt jelenti, hogy egész nap otthon fekszenek a robotok tulajdonosai egy szoláriumszerűségben, szemüveg a szemüket és fejhallgató a fülükön, és élik a robotjaik életét. Ez amolyan önmagából kifordult Second Life :D Azért idáig nem kell elfajulnunk. Bár akciófilm, de némi mondanivalója van azért! Az Országos Addiktológiai Intézetben rengeteg vizsgálatot folytattak már az eszköz- és internetfüggőséget vizsgálva. Azonban azt hangsúlyozni kell, hogy a függőség nem a mértékkel arányos, az a függőség, amikor valaki nem tud meglenni nélküle. Ha minden áldott nap felkúszok facebook-ra, és leellenőrzöm a sim figurámat és életét, majd lejövök és kikapcsolom a számítógépet, az még nem lesz függőség, én csak (meg)szokásnak definiálnám. Hiszen, nem esem depresszióba, ha elmegyek egy hétre nyaralni, és nincs aki leszüretelje a szőlőt a simem kertjéből :))) A legaddiktívabb területnek a szociális alkalmazások bizonyulnak még most is, melyek olyan kapcsolattartási platformok, amik azonnali megerősítésre (is) építenek. Ahogyan a facebook is. Egy leheletnyi facebook-függőség esszencia biztosan van bennem is :) De ez talán még nem a beteges kategória!! :D

A kockázatokat illetően még a személyesség és a biztonság témakörét szeretném boncolgatni, de ez majd a folytatásban.

Addig is szép napot Mindenkinek! :)