Az előző bejegyzésem valamikor éjjel született, és az írása közben már éreztem, hogy ideje lenne pihennem. Így írtam olyat is, ami félreérthető volt, és most szeretném hivatalosan is kijavítani magamat: a web 2.0-ás eszközök nem oktatási céllal jöttek létre - ez nyilvánvaló, de az irományomban mégis ezt írtam. Ezúton is köszönöm a javítást, korrigáltam magamat :)
Most délután van, és bár, el vagyok maradva, mégis képben vagyok :) Csapjunk a lovak közé.
Hálózatelmélet. Elnézést, de idézni fogok nálamnál jóval nagyon szakértőktől. "Hálózatok vesznek körül bennünket: hálózatokat alkotnak az utak, hálózat
a kommunikációs szupersztráda, az internet, hálózatokat alkotnak
sejtjeink, de hálózatokként írhatók le az egyes emberek közötti
kapcsolatok is. Hálózatot alkotnak a különböző vállalatok,
telefonálásainkhoz mobiltelefon-hálózatokat használunk, ismerőseinket a
Hálózaton, hálózatként tartjuk nyilván (iwiw). Hálózatok részei vagyunk,
hálózatok nélkül életünk elképzelhetetlen. A 20. század végén kialakuló
hálózatelmélet (hálózatkutatás) pontosan azt kívánja vizsgálni,
mennyiben hasonlóak ezek a hálózatok, mely jellemzők mentén írhatók le,
hogyan magyarázható és/vagy jósolható viselkedésük." És milyen igaz. Ma már mozdulni sem tudunk számítástechnikai hálózatok nélkül. És egészen más lett a helyzet a web 2.0 elterjedése óta, hiszen, nemcsak k is tartalomszolgáltatókká válnak. Az interaktivitás olyan teret és eszközöket teremtett, amelyek segítségével korlátlan és határtalan lehetőségei nyílnak a felhasználóknak. A magán- és intézményes információk a kibertérben szabadon megjelenhetnek. Technikailag lehetségessé vált a kollektív tudás- és szórakoztató portálokat egyéni tudásmendezsment-eszközökké szervezni. A tanulók együttműködő módon, a kortárs csoportok hálózatában alkothatnak és cserélhetnek tartalmat. Óriási közösségi információtermelés- és csere alakulat ki mára az internetes hálózatokon, kezdve a blogoktól, a fórumokon át, egészen a hírcsatornákig, számtalan lehetőséggel. Nem utolsó sorban, a világhálón reprezentált információkból lehetségessé vált egyéni igényekhez igazodó, egyénileg reflektált tudást konstruálni. Így járul hozzá egyéni fejlődésünkhöz és tudásunk továbbgyarapításához.
A konnektivista tanulás alapjait is a hálózatba foglalt eszközök és alkalmazások adják. A tanulás informális folyamat az esetében. A tanulás mindinkább folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenység-rendszerré válik. Az információszerzés és összefüggésbe helyezés motiváltsága is felerősödik, ha a keresés és értékelés együttműködő, hálózati tevékenységgé alakul. A tanuló jelentősen javíthatja tanulása hatásfokát, ha részt vesz egy, a témával foglalkozó hálózatban, virtuális közösségben. Ez a virtuális közösség lehet egy facebook csoport, vagy egy moodle vagy google+ tanulócsoport, esetleg a Second Life programban, előre meghatározott időpontokban összejövő tanulócsoport, stb. Azon gondolkodtam el, hogy ahhoz, hogy valaki részese legyen egy ilyen tanulócsoportnak, jelen kell lennie internetes fórumokon. És nyilvánvaló, hogy vannak olyanok köztünk a csoportban, akik kizárólag a kurzus kedvéért regisztráltak a Facebook-ra, de az is lehetséges, hogy a kurzus előtt nem nagyon használtak számítógépet. Ez utóbbit mondjuk a mi csoportunkban nem tudom elképzelni, mert aki iskolába jár, az akarva-akaratlanul is számítógép- és internethasználóvá válik (pl. etr-rendszer). De aki újonnan csöppen egy konnektivista tanulócsoportba, sok újdonsággal találkozik, és el kell telnie egy kis időnek, mire megszokja a menetét, tempóját. De van abban valami, hogy az internet mikre képes, egymástól lehet tanulni, együtt lehet tanulni, és a tanuláshoz kapcsolódó segédanyagok is bármikor online rendelkezésre állnak.
Aki játszott már Honfoglalót online, az tisztábban látja, hogy hogyan lehet az internetről, internet segítségével és egymástól tanulni. Szerintem, az is egyfajta konnektivista csoport (bár, ez a kijelentés egy kicsit meredeknek tűnhet), de az alapvető konnektivista tulajdonságok megvannak benne. Sőt, tartalmat bárki szerkeszthet hozzá - kérdésírás formájában. Kulcsár Zsolt crescendo nevű blogját szoktam mostanában olvasgatni, őszerinte a konnektivizmus alapgondolata, hogy az internet alapvetően átalakította a tudáshoz való viszonyunkat, az információ és annak megszerzési módja is a háló szerkezetében kódolt, vagyis a kapcsolatok révén tanulunk. A konnektivizmus tehát, önálló oktatásmódszertan, amelynek tanulásszervezési alapja maga a hálózati munka. A konnektivista csoport munkája nem szimpla csoportmunka (csoportmunka: 3-6 fő alkotta kommunikációs csoport), hanem hálózati munka (jóval több résztvevővel - a jelenlegi konnektivista csoport is kb. 50-60 fővel indult - más kérdés, hogy mára már ez a szám negyedére csökkent, és lankad a kitartás, a figyelem, és persze az lebeg a szemek előtt, hogy ez a feltétele a sikeres vizsgának), a csoport tagjainak hálózati alapokon összehangolt munkája. Most speciel szimpla csoportmunkában (5 fő) készítünk egy közös feladatot csoporttársaimmal, azonban a hálózati eszközök és alkalmazások segítségével igyekszünk összehangolni munkánkat. E-mail-ben, chat-en kommunikálunk egymással, egy közös word dokumentumot szerkesztünk, az iromány oldalán széljegyzeteket, üzeneteket hagyunk egymásnak, munkánk megkönnyítése érdekében, továbbá egy közös ppt fájlt is készítünk. Mi ez, ha nem hálózatban tanulás? Még ha csak öten vagyunk is? De gondoljunk csak bele, hogy ez megoldható a hálózat segítségével még több emberrel, felhasználóval. Az még nagyobb tudás- és információmegosztás, mint pl. a Wikipedia. Vagy a Facebook-on szerveződő Konnekt csoport munkássága. Azt nem tudom, hogy ezen csoportoknak van-e felső határa, mert egy idő után az embernek, jelen esetben magamból indulok ki, nehézkessé fog válni a csoport munkájának nyomon követése, és még nehezebb dolog lesz ezáltal a bekapcsolódás is. Már a korábbi bejegyzésekben taglaltam, hogy aki lemarad, kimarad. És ez jelen esetben nemcsak azokra vonatkozik, akik nem kapcsolódnak be a digitalizációba, és nem tanulnak meg számítógépet, internetet, online alkalmazásokat használni, itt azokra vonatkozik, akik idő hiányában, vagy érdeklődés hiányában, vagy hasonlók miatt lemorzsolódnak szépen lassan a csoport munkájából. Persze, lehet közben is csatlakozni, történt ilyen a mi csoportunkban is, hogy megláttam, új csoporttag adódott hozzá a csoporthoz. De vajon mennyire lesz képben az ember? Összeszokott klikkek alakulnak ki, de tény, ha egy-egy bejegyzést elolvas valaki, a véleményét meg tudja osztani róla a többiekkel, vitát generálhat, gondolatmenetet indíthat el. Szóval, alapvetően működhet így is, de az előzményeket akkor sem ismeri, már csak azokkal a tényekkel van tisztában, amikkel a belépésétől találkozott.
A tanár úr elmondta a webinárium során, hogy a facilitátori tanári szerep az övé ugyan, de a konnekt csoport munkájában szándékosan nem vesz részt. Ez számomra nagyon érdekes volt, de egyetértettem a tanár úrral. Ha ő is kommentálná a közös falra kibiggyesztett bejegyzéseket, az alapjaiban változtatná meg a résztvevők viszonyulását a feladathoz, a hangnemet, magát a megszólaláshoz való bátorság mércéjét, mindent. Nem lenne igazi, mert a megfelelés kényszere lebegne minden résztvevő szeme előtt. Így a tanár úr is kiadta ezt a szerepet másnak, és a vitákban és elmélyedésben pedig független szakértők és tanárok segítenek bennünket. A tanár úr majd csak a legvégén fog bekapcsolódni a folyamatba, és ő már csak a kiértékelésben vesz részt. Azért, szerintem, ebben is felbukkan a megfelelés kényszere, hiszen, a végén kritikus szemmel lesznek vizsgálva az egyéni munkák, és rengeteg dolog múlik a 10 hetes munka végkimenetelén. És az örök kérdés, legalábbis számomra, meddig fog még élni a konnektivista csoport?
És ha már a facilitátor jött be a képbe, mi a tanár szerepe a konnektivista tanulási folyamatban? A tanár vázolja a tantervet (tantárgy tematikát előre megkaptuk, mindenki eldönthette, mennyire tudja vállalni a feladatot), biztosítja a kreatív környezetet (facebook-on szerveződött Konnekt csoport, Second Life, google docs, stb.), facilitátorként biztosítja a csoport működését (az eseményekről érkező meghívók facebook-on, a csoporton belül működő szakértők és inspirátorok aktív részvétele), konstruktív alkotó közeget teremt (a Konnekt csoportban kellett egy kezdőlökés, a többi, legalábbis szerintem, már ment magától :) ), részesévé válik a folyamatnak, partnerként is megjelenik, összegez (az előző bekezdésre visszautalva, ez nálunk nem történik meg, bár, a tanár úr, ha akarná akár álnéven is bekapcsolódhatna, de nincs kizárva, hogy ez nem történt meg!! :D ), kiemelkedő aktivitással kommunikál (ezt a szerepet a tanár úr helyett leginkább Fehér Péter tanár úr tölti be, mint független szakértő). És hogy összeegyeztethető-e a hagyományos és a megváltozott szerep? Kicsit furcsa volt a tanár urat az egyik előadáson emberi mivoltjában is látni, a Second Life-ban megismert avatar figurája után... De nekem is az a véleményem, hogy külön kell ezeket a szerepeket választani, és az online facilitátori szereppel mást kell megbíznunk, aki a legvégén fogja összegezni számunkra a csoport munkáját, és ekkor bekapcsolódni az ellenőrzésbe, kiértékelésbe.
Mazsoláznék még a csoporttársak blogbejegyzéseiből, amik megragadták a figyelmemet. Bodó Péternél olvastam: "A kommentek terjedelme szerintem témafüggő, vita hevességétől is függhet, hogy csupán néhány soros kommentet írok, vagy részletesebben fejtem ki a véleményem." Ezt én is így látom, valamelyik témához nem hogy nem tudok, de nem is akarnék hozzászólni. És erre születik egy olyan bejegyzés, ami abszolút más megvilágításba helyezi a témát, és kész litániát tudok mellé "körmölni", annyi lesz a hozzáfűznivaló gondolatom.
Weszely Orsi blogját is örömmel olvastam, mert nagyon tetszenek Orsi meglátásai - és az információtudomány témájában őt "szakértőnek" tartom :) Pont ezért érzek olyan késztetést, hogy szívesen tanulok tőle, de nem szállok vitába, mert felkészületlenebbnek, tapasztalatlanabbnak érzem magam. Érez ilyet más is valakivel szemben? Orsit a konnektivista tanulás módszertana szakmai és üzleti szemszögből foglalkoztatta, és a motiváció hiánya mellett a finanszírozásban látja a probléma okát, miszerint, az e-learning képzéseknél miért nem választják a konnektivista módszereket. Az írásából az is kiderült számomra, hogy ezt a módszert elsősorban multik választják hazánkban, akik a nemzetközi tapasztalatokból igyekeznek tanulni, és előszeretettel alkalmazzák az új módszereket is (lásd: Magyar Telekom). Az Orsi által említett csapatépítő jellegű képzéstípus is abszolút a multik cégpolitikáját fedik le, és ez a módszer még közelebb hozza egymáshoz a cég dolgozóit, még akkor is, ha nincs különösebben szoros kapcsolat az egyes alkalmazottak között.
Vicze Timinél olvastam olyan sorokat, amikben teljesen magamra ismertem, én is elfáradtam :S És néha kirohanásaim is vannak, de leginkább magamnak, végső esetben a csoporttársaknak. :) A családom támogat, hisze vállaltam, de elég baja van mindenkinek, így nem panaszkodom egy olyan dolog miatt ami "csak" a vizsgát hivatott kiváltani. Timi azt írja: "El kellene szakadnunk a régi, berögzült tanulói szokásainktól, de egy adattáblázat lebeg a fejünk felett, hogy teljesítettük-e a követelményt." Ó, és hogy ez mennyire igaz! Akkor tudnánk 100%-osan részt venni a feladatban, felszabadultan, könnyedén részt venni, és bármikor bekapcsolódni, ha nem lebegne felettünk Damoklész kardjaként a határidő és a mindent rögzítő táblázat. Amiből nemcsak magunkat tudjuk lecsekkolni, hanem a többieket is. És látni, kinek mennyi elmaradása van. Tudom, nem szégyen, ha valaki nem tudja összeegyeztetni a tanulást az életével, de akkor sem kellemes dolog a nevünk mellett "ok" helyett egy idő után piros téglalapokat látni... Vagy ezt csak én érzem így? :) Egyébként, erről az a véleményem, hogy a mennyiség a minőség kárára mehet. Még igyekszem erre figyelni, de fáradok. Tényleg.
Köszönöm, hogy elolvastatok, szép estét kívánok! :)
Még egy kis olvasnivaló.
A konnektivista tanulás alapjait is a hálózatba foglalt eszközök és alkalmazások adják. A tanulás informális folyamat az esetében. A tanulás mindinkább folyamatos, élethosszig tartó, más tevékenységekbe beágyazott, hálózatosodott tevékenység-rendszerré válik. Az információszerzés és összefüggésbe helyezés motiváltsága is felerősödik, ha a keresés és értékelés együttműködő, hálózati tevékenységgé alakul. A tanuló jelentősen javíthatja tanulása hatásfokát, ha részt vesz egy, a témával foglalkozó hálózatban, virtuális közösségben. Ez a virtuális közösség lehet egy facebook csoport, vagy egy moodle vagy google+ tanulócsoport, esetleg a Second Life programban, előre meghatározott időpontokban összejövő tanulócsoport, stb. Azon gondolkodtam el, hogy ahhoz, hogy valaki részese legyen egy ilyen tanulócsoportnak, jelen kell lennie internetes fórumokon. És nyilvánvaló, hogy vannak olyanok köztünk a csoportban, akik kizárólag a kurzus kedvéért regisztráltak a Facebook-ra, de az is lehetséges, hogy a kurzus előtt nem nagyon használtak számítógépet. Ez utóbbit mondjuk a mi csoportunkban nem tudom elképzelni, mert aki iskolába jár, az akarva-akaratlanul is számítógép- és internethasználóvá válik (pl. etr-rendszer). De aki újonnan csöppen egy konnektivista tanulócsoportba, sok újdonsággal találkozik, és el kell telnie egy kis időnek, mire megszokja a menetét, tempóját. De van abban valami, hogy az internet mikre képes, egymástól lehet tanulni, együtt lehet tanulni, és a tanuláshoz kapcsolódó segédanyagok is bármikor online rendelkezésre állnak.Aki játszott már Honfoglalót online, az tisztábban látja, hogy hogyan lehet az internetről, internet segítségével és egymástól tanulni. Szerintem, az is egyfajta konnektivista csoport (bár, ez a kijelentés egy kicsit meredeknek tűnhet), de az alapvető konnektivista tulajdonságok megvannak benne. Sőt, tartalmat bárki szerkeszthet hozzá - kérdésírás formájában. Kulcsár Zsolt crescendo nevű blogját szoktam mostanában olvasgatni, őszerinte a konnektivizmus alapgondolata, hogy az internet alapvetően átalakította a tudáshoz való viszonyunkat, az információ és annak megszerzési módja is a háló szerkezetében kódolt, vagyis a kapcsolatok révén tanulunk. A konnektivizmus tehát, önálló oktatásmódszertan, amelynek tanulásszervezési alapja maga a hálózati munka. A konnektivista csoport munkája nem szimpla csoportmunka (csoportmunka: 3-6 fő alkotta kommunikációs csoport), hanem hálózati munka (jóval több résztvevővel - a jelenlegi konnektivista csoport is kb. 50-60 fővel indult - más kérdés, hogy mára már ez a szám negyedére csökkent, és lankad a kitartás, a figyelem, és persze az lebeg a szemek előtt, hogy ez a feltétele a sikeres vizsgának), a csoport tagjainak hálózati alapokon összehangolt munkája. Most speciel szimpla csoportmunkában (5 fő) készítünk egy közös feladatot csoporttársaimmal, azonban a hálózati eszközök és alkalmazások segítségével igyekszünk összehangolni munkánkat. E-mail-ben, chat-en kommunikálunk egymással, egy közös word dokumentumot szerkesztünk, az iromány oldalán széljegyzeteket, üzeneteket hagyunk egymásnak, munkánk megkönnyítése érdekében, továbbá egy közös ppt fájlt is készítünk. Mi ez, ha nem hálózatban tanulás? Még ha csak öten vagyunk is? De gondoljunk csak bele, hogy ez megoldható a hálózat segítségével még több emberrel, felhasználóval. Az még nagyobb tudás- és információmegosztás, mint pl. a Wikipedia. Vagy a Facebook-on szerveződő Konnekt csoport munkássága. Azt nem tudom, hogy ezen csoportoknak van-e felső határa, mert egy idő után az embernek, jelen esetben magamból indulok ki, nehézkessé fog válni a csoport munkájának nyomon követése, és még nehezebb dolog lesz ezáltal a bekapcsolódás is. Már a korábbi bejegyzésekben taglaltam, hogy aki lemarad, kimarad. És ez jelen esetben nemcsak azokra vonatkozik, akik nem kapcsolódnak be a digitalizációba, és nem tanulnak meg számítógépet, internetet, online alkalmazásokat használni, itt azokra vonatkozik, akik idő hiányában, vagy érdeklődés hiányában, vagy hasonlók miatt lemorzsolódnak szépen lassan a csoport munkájából. Persze, lehet közben is csatlakozni, történt ilyen a mi csoportunkban is, hogy megláttam, új csoporttag adódott hozzá a csoporthoz. De vajon mennyire lesz képben az ember? Összeszokott klikkek alakulnak ki, de tény, ha egy-egy bejegyzést elolvas valaki, a véleményét meg tudja osztani róla a többiekkel, vitát generálhat, gondolatmenetet indíthat el. Szóval, alapvetően működhet így is, de az előzményeket akkor sem ismeri, már csak azokkal a tényekkel van tisztában, amikkel a belépésétől találkozott.
A tanár úr elmondta a webinárium során, hogy a facilitátori tanári szerep az övé ugyan, de a konnekt csoport munkájában szándékosan nem vesz részt. Ez számomra nagyon érdekes volt, de egyetértettem a tanár úrral. Ha ő is kommentálná a közös falra kibiggyesztett bejegyzéseket, az alapjaiban változtatná meg a résztvevők viszonyulását a feladathoz, a hangnemet, magát a megszólaláshoz való bátorság mércéjét, mindent. Nem lenne igazi, mert a megfelelés kényszere lebegne minden résztvevő szeme előtt. Így a tanár úr is kiadta ezt a szerepet másnak, és a vitákban és elmélyedésben pedig független szakértők és tanárok segítenek bennünket. A tanár úr majd csak a legvégén fog bekapcsolódni a folyamatba, és ő már csak a kiértékelésben vesz részt. Azért, szerintem, ebben is felbukkan a megfelelés kényszere, hiszen, a végén kritikus szemmel lesznek vizsgálva az egyéni munkák, és rengeteg dolog múlik a 10 hetes munka végkimenetelén. És az örök kérdés, legalábbis számomra, meddig fog még élni a konnektivista csoport?
És ha már a facilitátor jött be a képbe, mi a tanár szerepe a konnektivista tanulási folyamatban? A tanár vázolja a tantervet (tantárgy tematikát előre megkaptuk, mindenki eldönthette, mennyire tudja vállalni a feladatot), biztosítja a kreatív környezetet (facebook-on szerveződött Konnekt csoport, Second Life, google docs, stb.), facilitátorként biztosítja a csoport működését (az eseményekről érkező meghívók facebook-on, a csoporton belül működő szakértők és inspirátorok aktív részvétele), konstruktív alkotó közeget teremt (a Konnekt csoportban kellett egy kezdőlökés, a többi, legalábbis szerintem, már ment magától :) ), részesévé válik a folyamatnak, partnerként is megjelenik, összegez (az előző bekezdésre visszautalva, ez nálunk nem történik meg, bár, a tanár úr, ha akarná akár álnéven is bekapcsolódhatna, de nincs kizárva, hogy ez nem történt meg!! :D ), kiemelkedő aktivitással kommunikál (ezt a szerepet a tanár úr helyett leginkább Fehér Péter tanár úr tölti be, mint független szakértő). És hogy összeegyeztethető-e a hagyományos és a megváltozott szerep? Kicsit furcsa volt a tanár urat az egyik előadáson emberi mivoltjában is látni, a Second Life-ban megismert avatar figurája után... De nekem is az a véleményem, hogy külön kell ezeket a szerepeket választani, és az online facilitátori szereppel mást kell megbíznunk, aki a legvégén fogja összegezni számunkra a csoport munkáját, és ekkor bekapcsolódni az ellenőrzésbe, kiértékelésbe.
Mazsoláznék még a csoporttársak blogbejegyzéseiből, amik megragadták a figyelmemet. Bodó Péternél olvastam: "A kommentek terjedelme szerintem témafüggő, vita hevességétől is függhet, hogy csupán néhány soros kommentet írok, vagy részletesebben fejtem ki a véleményem." Ezt én is így látom, valamelyik témához nem hogy nem tudok, de nem is akarnék hozzászólni. És erre születik egy olyan bejegyzés, ami abszolút más megvilágításba helyezi a témát, és kész litániát tudok mellé "körmölni", annyi lesz a hozzáfűznivaló gondolatom.
Weszely Orsi blogját is örömmel olvastam, mert nagyon tetszenek Orsi meglátásai - és az információtudomány témájában őt "szakértőnek" tartom :) Pont ezért érzek olyan késztetést, hogy szívesen tanulok tőle, de nem szállok vitába, mert felkészületlenebbnek, tapasztalatlanabbnak érzem magam. Érez ilyet más is valakivel szemben? Orsit a konnektivista tanulás módszertana szakmai és üzleti szemszögből foglalkoztatta, és a motiváció hiánya mellett a finanszírozásban látja a probléma okát, miszerint, az e-learning képzéseknél miért nem választják a konnektivista módszereket. Az írásából az is kiderült számomra, hogy ezt a módszert elsősorban multik választják hazánkban, akik a nemzetközi tapasztalatokból igyekeznek tanulni, és előszeretettel alkalmazzák az új módszereket is (lásd: Magyar Telekom). Az Orsi által említett csapatépítő jellegű képzéstípus is abszolút a multik cégpolitikáját fedik le, és ez a módszer még közelebb hozza egymáshoz a cég dolgozóit, még akkor is, ha nincs különösebben szoros kapcsolat az egyes alkalmazottak között.
Vicze Timinél olvastam olyan sorokat, amikben teljesen magamra ismertem, én is elfáradtam :S És néha kirohanásaim is vannak, de leginkább magamnak, végső esetben a csoporttársaknak. :) A családom támogat, hisze vállaltam, de elég baja van mindenkinek, így nem panaszkodom egy olyan dolog miatt ami "csak" a vizsgát hivatott kiváltani. Timi azt írja: "El kellene szakadnunk a régi, berögzült tanulói szokásainktól, de egy adattáblázat lebeg a fejünk felett, hogy teljesítettük-e a követelményt." Ó, és hogy ez mennyire igaz! Akkor tudnánk 100%-osan részt venni a feladatban, felszabadultan, könnyedén részt venni, és bármikor bekapcsolódni, ha nem lebegne felettünk Damoklész kardjaként a határidő és a mindent rögzítő táblázat. Amiből nemcsak magunkat tudjuk lecsekkolni, hanem a többieket is. És látni, kinek mennyi elmaradása van. Tudom, nem szégyen, ha valaki nem tudja összeegyeztetni a tanulást az életével, de akkor sem kellemes dolog a nevünk mellett "ok" helyett egy idő után piros téglalapokat látni... Vagy ezt csak én érzem így? :) Egyébként, erről az a véleményem, hogy a mennyiség a minőség kárára mehet. Még igyekszem erre figyelni, de fáradok. Tényleg.
Köszönöm, hogy elolvastatok, szép estét kívánok! :)
Még egy kis olvasnivaló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése