A nyílt oktatás és én

Szabadságot biztosít a tanulók számára az a tény, hogy saját maguk oszthatják be az idejüket. De én világ életemben hadilábon álltam az idővel, sosem tudtam jól beosztani! Mindig mindenre időt akartam szánni, és mindig kapkodás lett a vége. És ha állandó lemaradásban van az ember, elég nehéz tartani a lépést ahhoz, hogy ne csússzon el mindenen. Én általában a lényeget is nehezen szűröm ki tanulás során az elolvasandó könyvekből, általában majdnem minden fontos nekem :) Hogy is várhatnám el ezek után magamtól, hogy hatékonyan be tudjam osztani az időmet? 

Született egy név a csoportról: "a soha nem alvók" csoportja. És tényleg. Általában késő éjjel (már másnap) kerülök az ágyba, és csoda, hogy nem bírom beosztani a napomat, hogy minden fontos momentumra jusson elegendő idő? És ha most jönnék azokkal a kör e-mail-ekkel, amik arra hívják fel a figyelmet, hogy nem az a fontos, hol dolgozol, hol élsz, mennyi pénzt keresel, stb., hanem a család, barátok, szerelem, boldogság, olyan "kis" dolgok, amikről hajlamos az ember elfeledkezni. Hát, akkor hogyan osszam be az időmet úgy, hogy legyen időm a családra, a barátokra, a kikapcsolódásra, a házimunkára, a tanulásra, a blogokra, a kommentelésre, a tweet-ekre, a többiek blogjának olvasására, és mindezekből még fontossági sorrendet is tudjak készíteni, és ez alapján százalékos arányban felosztani a szabadidőmet? Mert ez ugyebár a szabadidőm. Amikor nem dolgozom, de nem is alszom. Hát, aki tudja ezt egyeztetni, le a kalappal előtte. Én csak nehézségek árán, de küzdök :)

Szóval, Szandra előadása. Én nem tudom, de nekem jobban tetszett, mint az eddigiek. És itt elnézést szeretnék kérni minden érintettől, akit megbántanék. A digitális tolltartós részt leszámítva, mert azzal elég sokat sikerült foglalkoznom, sőt, még regisztrálgattam is ide-oda, ez a kutatási összegzés tetszett a leginkább. Ha esetleg nincs ilyen kilátásban, javasolnék egy olyan tesztet is az érintetteknek (és ide magamat is beleszámolom), akik végig csinálták a 10 hetet, és utána hogyan látják az egészet, mennyire volt teljesíthető, mit éreztek közben, mennyit foglalkoztak vele, ez mennyit vett el a szabadidejükből, életükből, környezetük hogyan reagált a feladatra, stb. Szerintem, ebből is egy jó kis kutatás születne, bár, talán inkább szocio-jellegű lenne.

Adaptivitás. Alkalmazkodást jelent. Alkalmazkodást a túlélésért. És mennyire helytálló ez :) Ugyan nem háborúba mentünk, és nem is egy bányában dolgozunk, de a mentális megterhelés bizony komoly fizikai romlásban, fáradtságban tud megnyilvánulni. De muszáj (volt) alkalmazkodni, és felvenni a tempót. Nekünk sokat segített már az elején is, hogy egymást győzködtük a csoportban, hogy menni fog, kibírjuk, "csak" 10 hét, mi az nekünk? :) És bár, mindannyian várjuk már a végét (néha látom a facebook posztokból, hogy nemcsak én érzek így :D), azért még mindig tartjuk egymásban a lelket. Azt be kell vallanom, hogy két-három hét után az írás is gördülékenyebben ment, a témák is érdekesebbek lettek, de mikor volt egy hét kimaradásom, igencsak úsztam, mire mindezt bepótoltam. De remélem, megérte. Megérte alkalmazkodnom. Általában nem szokott problémám lenni az alkalmazkodással, de türelmetlen ember lévén, már várom a fellélegzést. Akár az éhező egy darab kenyeret, hogy stílszerű legyek :) De ugyanakkor, nemcsak a tanuló alkalmazkodni tudását takarja az adaptivitás, hanem pedagógia szemmel nézve, a pedagógusnak a tanulóhoz való alkalmazkodását is jelenti. Álljon a tanuló a középpontban. Hogy ez nálunk sikerült-e? Nem tudnám megítélni. Az adaptivitásra jellemző momentumok közül, úgy érzem, az együttműködés megvalósult, mert a csoporttal együttműködnek a tanár és az inspirátorok (mindig inspektorokat akarok írni, ami ugyebár ellenőröket jelent - vajon véletlen? :D), facilitátorok; a tanulói aktivitás, a lemorzsolódások után felfokozódott az én meglátásom szerint, bár, meg kell, hogy mondjam, én irigylem azon csoporttársaimat, akik annyira aktívak, hogy minden facebook bejelentkezés alkalmával látok tőlük egy-egy friss kommentet vagy bejegyzést vagy csak posztolást valamilyen érdekes eseményről, weboldalról. Változatos eszközök - szerintem, ezt is sikerült elérni, elvégre nem egy word dokumentumban kell egy házi dolgozatot írnunk, kinyomtatnunk, majd a tanszéken leadnunk :P De még csak nem is egy szimpla ppt-ről és egy prezentációról van szó, hanem kissé meg van bonyolítva, mondjuk úgy, meg van fűszerezve, és azért nekem ez újdonság számba ment (gondolom, ezzel nem vagyok egyedül). Ellenben hazudnék, ha azt mondanám, nem tartom izgalmasnak a blogolást. Csak ezek a határidő betartások, pótlások azok, amik kevésbé színessé varázsolják számomra a kurzust. Az alapvető ötlet viszont, el kell ismernem, formabontó és jobban rávesz arra, hogy valaminek utánanézzek, kutassak, jelen legyek lélekben is, nemcsak testben. Individualizált körülmények. Vagyis egyénre szabottak. Hát, ez szerintem kimerül annyiban, hogy magunk osztjuk be az időnket, az írói szabadságunk egy kissé korlátozva van, és előre meg volt határozva, hogy milyen programokat, alkalmazásokat fogunk használni, aki haladni akar a kurzussal, annak meg kell teremtenie ezekhez a feltételt. És nem, mobilinternetről nekem nem megy a Second Life, ezért kénytelen vagyok a munkahelyemen bent maradni hétfő esténként... A többit azért sikerült összehoznom ennél könnyebben és kevesebb áldozattal :) Tanári team-ek irányítják a tanítási folyamatot. Néha láthatatlan kezek, néha egész hangosan felszólaló emberek ezek a tanári team-tagok, az elején volt szükség rájuk leginkább, elindítani a folyamatot, megmutatni, hogy itt konnektivista munka folyik, kapcsolódjunk be, vitatkozzunk, olvassuk a többieket, vállaljuk a véleményünket. Ahogy a konnektivista munka beindult, a feladatuk is kevesebb lett, szerintem, de még mindig aktívan részt vesznek a folyamatban. A tanár urat kivéve, aki a csendes megfigyelő szerepét tölti be, ahogy írtam az előző blogbejegyzésemben (kíváncsi leszek a nagy végkifejletre, és hogy milyen következtetést fog levonni a csoport munkáját illetően).

És, hogy hogyan valósul meg az adaptivitás a tanulási-tanítás folyamatban? Szandra azt írja, a pedagógus szakmai hozzáértése elengedhetetlen. Én sem mondhattam volna szebben :) Az sem árt, ha a tudása tovább bővíthető, építhető, alakítható adott szakterületen, és hajlandó is a továbbképzésre, akár önmagától is. Tisztában kell lennie azzal, hogy nincsen olyan, hogy átlagos diák. Minden tanuló különböző, és egyéni tanulási sajátosságokkal is rendelkezik. Pont ezért, a tanár tanulási körülmények kialakításában való gyakorlottsága is nagyon fontos, hogy tudjon alkalmazkodni tanulói (akár egyedi) helyzetéhez. Törekednie kell arra, hogy a tanulói a tanítás-tanulás során kielégíthessék alapszükségleteiket a tanítás-tanulással kapcsolatosan.

Szó esett még a pedagógusi és hallgatói szerepekről, mennyire változtak meg az elmúlt években, a digitális eszközök terjedésének köszönhetően. A tanulóknál megjelent a multitasking kifejezés, vagyis, hogy egyszerre, egy időben hány infokommunikációs eszközön képesek jelen lenni, munkájukat segíteni, könnyíteni ezáltal. Nagyobb lett a tanulók részvétele a komolyabb döntéshozatalokban, a pedagógusok pedig segítő szándékkal fordulnak ezen helyzetben a tanulók mellé, és nem utolsó sorban, támogatják a kreatív hallgatói megnyilvánulásokat, kooperatív módszerekkel igyekeznek dolgozni, amibe magukat a tanulókat vonják be. Ezáltal a tanulóknak meghatározott szerepe lesz a tanulási folyamat alakulásában, aktív részvételüknek köszönhetően. A tanárokat tudatos óraszervezés és formatív értékelés jellemzi leginkább, a diákoknál pedig kimagasló az IKT-eszközök használata a tanulás során (ahogy bekezdés elején említettem, multitasking munkára képesek a tanulók). És mind a tanárokra, mind pedig a tanulókra erősen jellemző lesz a tartalommegosztás egymással. 

Mitől "nyitott" az oktatás? A nyílt vagy nyitott oktatás szabad hozzáférhetőséget jelent. Ez azért óriási ötlet, mert így azok számára is megteremtődik a tanulás lehetősége, akik korábban meg voltak ettől fosztva (és nem minden esetben ugyan, de papír is szerezhető a tanulás eredményéről, ha valakinek erre lenne szüksége). Az interneten létező nyílt oktatási formák közül hárommal is megismerkedhettünk: Open University of Catalania, Fern Universitat in Hagen és az egyetlen számomra is ismerős: Khan Academy. Ezekhez az oktatási célú tartalmakhoz a világon bárki hozzáférhet, méghozzá ingyenesen. Az már más kérdés, hogy hazánkban miért tudnak erről olyan kevesen, és miért nem használják többen, és miért csak nem olyan régen kezdték el magyarítani a Khan Academy oldalait, feladatait (Borek Andrásnak köszönhetően)? Mennyi igény lenne rá Magyarországon, hogy működjön egy hasonló oldal hazai kezdeményezésre? Nem átvett, lefordított, hanem kimondottan Magyarországra és a hazai oktatási követelményekre ráépülve? Én látnék ebben jövőt. Bár, nem olyan régen volt, hogy én érettségiztem (na azért nem tegnap), de mégis annyi minden változott ebben a nyolc évben, hogy döbbenet. Én idén ismerkedtem meg a Second Life fogalmával, mégis meséltek olyan általános és középiskolás gyerekekről, akik tanórán ennek segítségével tanulnak... Szóval, előbb vagy utóbb megveti hazánkban is a lábát a nyílt egyetem, és talán mélyebbre is süllyeszti majd a gyökereit. Ehhez elengedhetetlenné fog válni, hogy az ismert infokummunikációs eszközök elérhetőek legyenek, lehetőség szerint, minél több háztartásban, oktatási intézményben, és nem árt a nyitott gondolkodás sem. Szerintem, ez utóbbival van hazánkban a komolyabb gond, nem is feltétlenül az infrastruktúra hiányával. Sajnos :S A nyitott gondolkodás mellett szükség van a pedagógusi szemléletváltásra is, a pedagógusnak önmagának is tanulóvá kell válnia (elvégre a tanár is tanulhat újat a tanulótól), el kell szakadnia a hagyományos tudásátadó, magyarázó, számonkérő szereptől, nem lesz hiteles ugyanis a tanulók számára az a tanár, aki nem képviseli az általa hirdetett új eszményt.

A három felsorolt nyílt oktatási szervezet mellett most elmennék, nevük megemlítését elegendőnek ítélem meg, mert sokkal jobban foglalkoztatott Szandra kutatásának eredménye. A lényegük úgyis a bárki számára szabad hozzáférhetőség, a tanulás joga mindenki számára. A konnekt csoport azonban "Lehetőség a hallgatók számára, hogy saját maguk oszthassák be a tanulásra szánt idejüket, és megismerkedhessenek eddig nem használt IKT-eszközökkel." Valóban, saját magam oszthatom be a tanulásra szánt időmet, bár, levelező képzésen eddig is ezt csináltam :) Csak, valahogy jobban ment korábban :) És nem lebegett ennyire, ahogy korábban írtam, Damoklész kardjaként a fejem fölött ennyi határidő, ennyi "szolgálati közlemény" és plusz feladat. A felkészült tanuló nyugodt és kiegyensúlyozott. Én általában le vagyok maradva, és nem vagyok nyugodt. És nem jó nyugtalannak lenni :S És állandóan azon izgulni, vajon, megkapom-e az "ok"-émat vagy bepirosodik a kis négyzetem... Ezért most is versenyben vagyok az idővel.

És ha már idő, miért van az, hogy az elsődleges tényező, amit Szandra említ a kutatásában, miért nem tudják a kurzust vállalni a résztvevők konnektivista módon, az nem más, mint az idő tényező!!! Gondolom, senki nem lepődik meg ezen. Emiatt van a legnagyobb lemorzsolódási arány is, mert nem tudják a tanulók összeegyeztetni az életvitelükkel. Egy darabig lehet, de ha ezt kellene csinálnom még év végéig, hamarosan feladnám, mert kimerítő, és sok más dologra is kevésbé tudok emiatt koncentrálni. Például észrevettem magamon, hogy a munkámban nem tudok 100%-ot teljesíteni, és ez komolyan aggaszt. Megpróbálok mindenhol helyt állni, de ehelyett csak azt értem el, hogy mindenhol ott vagyok, de sehol sem teljesen. Ott is vagyok mindenhol meg nem is... "Magasabb szintű önismeret lehetősége: mik a korlátaim, mire vagyok képes, feladom-e, ha valami nem megy, képes vagyok-e önszabályozásra?" - írja Szandra. Hát, megismertem magamat, nem vagyon szuperhős, nem tudom mindenhol 100%-ot nyújtani, mert ha időben elkészülök a blogokkal, és még reagáltam is a társak bejegyzéseire, akkor nincsenek otthon vasalt ruhák. De, hát, valamit, valamiért. Hamarosan lesznek vasalt ruhák, és szeretnék egy saját blogot is indítani, kevésbé szakmai tartalommal :) Mik a korlátaim? Egyértelműen a rossz időbeosztás, de, amint írtam, ebben sosem voltam jó. Általában, úgy megy el az idő, hogy fogalmam sincs, mit csináltam (pl. lemegyek edzeni két órát, de a második óra utolsó 10 percében nézelődöm, hogy hát még lennie kellene félórámnak a futópadra, de még sincs már annyi) - a házunk valószínűleg egy időrabló, időelnyelő csakrára épülhetett :)))

Nna, nem lövöldözöm el az összes patronomat, van még egy bejegyzésem hátra :)